Nehéz helyzetben vannak az állatvédők - Jótékonysági est az állatokért


2014-12-18 19:18:19  | cikk: mo  | 


Nehéz helyzetben vannak az állatvédők - Jótékonysági est az állatokért főképe
Évek óta megszervezi jótékonysági estjét a Pápai Humán Állatvédő Egyesület, felhívva a figyelmet az utcán kóborló gazdátlan állatok megsegítésére, és szervezetük állatvédelmi tevékenységére. Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában tartott komolyzenei esten rendszeresen fellép Eisenbeck Ágota zongora- és magánénektanár és egykori tanítványa Vízer Dávid. A zenei aláfestést pedig ezúttal is Németh-Vékes Erzsébet zongoraművész biztosította. Az alkalmon Móczár Bence verssel gazdagította a műsort. Eisenbeck Ágota érdeklődésünkre elmondta, minden évben nagy örömmel vesz részt az állatvédő egyesület jótékonysági estjén, hiszen neki is vannak cicái, ő maga is nagyon szereti az állatokat. A művésznő elmondta, amikor az emberek egyre nehezebb anyagi körülmények között kénytelenek élni, akkor az állatoknak még kevesebb jut, sőt több kutya és cica kerülhet az utcára. Ezért fontos, hogy támogassunk egy olyan szervezetet, amelynek lelkes tagjai a kidobott állatokon segítenek lelkes munkájukkal.

Ernhofferné Sziráki Viktória, a Pápai Humán Állatvédő Egyesület elnöke azt hangsúlyozta, az idei esttel nemcsak a pénzadományok szükségességére kívánják felhívni a figyelmet, hanem arra az egyre súlyosbodó problémára, hogy szervezetüknek nagyon kevés aktív tagja van, akik önkéntes és lelkiismeretes munkájukkal segítik az egyesületet, ezáltal a szomorú sorsú állatokat. Az egyesületi elnök elmondta, jelenleg az ivartalanításra helyezik a hangsúlyt, az estből befolyt összeget is erre fordítják. Ernhofferné Sziráki Viktória kiemelte, minden segítséget szívesen fogadnak, az egyesület szeretettel várja azok jelentkezését, akik idejüket áldozva tennének a jó ügy érdekében, akik szívesen részt vennének a szervezet tevékenységében.

A Pápai Humán Állatvédő Egyesület a következő napokban is készül egy jótékonysági akcióra. A befogadott cicáknak és kutyáknak állateledelt, felszerelést, játékot, vagy éppen a hidegre gondolva meleg takarót gyűjtenek két napon át. Az egyesület önkéntesei a Kossuth utcán várják a felajánlásokat december 22-én és 23-án, 8 és 16 óra között.

Az egyesület munkájáról többet megtudhat itt:
www.papaikutyak.hu

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!