Karácsonyi ajándéknak Pápa-naptár


2014-12-18 11:18:29  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Karácsonyi ajándéknak Pápa-naptár főképe
Már kapható az önkormányzat 2015. évi Pápa-naptára, melynek elkészítéséhez a város 800 éves évfordulójához kapcsolódó fotópályázatra beérkezett pályaművekből használtak fel néhányat – jelentette be Áldozó Tamás polgármester a Városházán szerda délután.
Az impozáns kiadvány létrehozásában aktív szerepet vállalt Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője, aki az eseményen úgy fogalmazott, a város 2015-ös naptárát pápaiak készítettek pápaiaknak és remélhetőleg sok-sok idelátogató vendégnek. Áldozó Tamás elmondta, a városvezetés válogatta ki a naptárhoz a képeket, a hozzájuk tartozó szövegek, idézetek pedig Boros Katalinnak köszönhetőek.

A polgármestertől megtudtuk, az egyes képek nem az adott hónap jellegzetességeit, hanem magát a várost mutatják be kisebb részletekben. A 12 fotó nem Pápa jelentős részeit, hanem a település apró, de jellemző részleteit örökíti meg. – A képek melletti szövegekben olyan személyektől idézünk, akiknek a pályafutása, az életműve valamilyen ponton keresztezte Pápa városát – fűzte hozzá Áldozó Tamás, majd megjegyezte, az önkormányzat egy nagy hagyománnyal bíró sorozatot folytat azzal, hogy kiadta ezt a naptárat. A városvezető kiemelte, a tapasztalatok szerint az üzletek már keresik a kiadványt, amely már megvásárolható egységes, 1290 forintos áron többek között a Galéria Bisztróban, a Tourinform-irodában, valamint pápai könyvesboltokban. A Pápa-naptárból ezer példány készült.
Az eseményen elhangzott: a fotópályázatra beérkezett és kiválasztott, vagy majd kiválasztásra kerülő munkákat természetesen további kiadványokhoz is felhasználják.

Képek:


Címkék: Pápa | fotópályázat
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!