A jelen bajnokai, a jövő példaképei - Jó tanuló, jó sportoló díjátadó


2014-12-17 20:56:59  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A jelen bajnokai, a jövő példaképei - Jó tanuló, jó sportoló díjátadó főképe
Pápa Város Önkormányzata a Városi Sportcsarnokban a sport és a tanulás terén kiemelkedő teljesítményt nyújtott általános-, és középiskolai tanulókat jutalmazott. A régi hagyományokra visszatekintő ’Jó tanuló, jó sportoló’ díjkiosztó ünnepségen összesen 300-an - diákok, felkészítők, tanárok, edzők – dr. Áldozó Tamástól vehették át jól megérdemelt tárgyjutalmukat, és fogadhatták a polgármester gratulációját. Az ünnepség a Tarczy Lajos Általános Iskola 4/A osztályának, 'Melyiket a kilenc közül' című karácsonyi műsorával indult, majd a Patent Griff SE karatékái tartottak rövid bemutatót. Dr. Áldozó Tamás beszédében azt mondta, az oktatási intézményekben és a sportegyesületekben folyó színvonalas szakmai munka eredménye a mostani sok kiváló eredmény, majd érdekességképpen megemlítette, a városban körülbelül 1996 óta rendezik meg a díjátadót, ami azt is jelentheti, hogy a díjazottak között lehet olyan, akinek az édesanyja és/vagy édesapja évekkel ezelőtt szintén átvette ezt a díjat.
- Egy közösség számára nagyon fontos, hogy kiemelje azokat, akik példaképnek tekinthetőek. Kiemeljük az általános és középiskolások közül azokat, akiket érdemes követni, mert tehetségüknél, szorgalmuknál, elkötelezettségüknél fogva nagyobb teljesítményre képesek, több és jobb eredményt szeretnének elérni, mint sokan a társaik közül. Azt remélem, hogy mindazokra, akik ma itt helyet foglalnak és díjazásban részesülnek, osztályukban, egyesületükben, baráti társaságukban példaképként tekintenek. Arra biztatom őket, hogy erejük, kitartásuk egy percig se csüggedjen és ezzel a lendülettel, elszántsággal folytassák pápai diákéveiket, és ha ezt a jó szokásukat megtartják, felnőttként is sikeresek lehetnek. Azt remélem, hogy a most kapott díj nemcsak Önöknek, hanem felkészítőiknek is sokat jelent, hiszen a gyerekek sikere a pedagógusok, edzők és nem utolsó sorban a szülők sikere is.
Az önkormányzat kéri, hogy az átvételi elismervényeket szíveskedjenek 2015. január 16-ig a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri kabinetéhez visszajuttatni. Azok, akik díjaikat a rendezvényen személyesen nem tudták átvenni 2015. január 16-ig a Polgármesteri Hivatal Polgármesteri kabinetjében személyesen vagy meghatalmazottja útján átvehetik.

A díjátadó állófogadással zárult, a díjazottak teljes névsora elérhető ITT!

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!