Ajándékcsomag és kulturális műsor a hátrányos helyzetű gyerekeknek


2014-12-15 15:55:25  | cikk: Babos Petra  | 


Ajándékcsomag és kulturális műsor a hátrányos helyzetű gyerekeknek főképe
Pápa Város Önkormányzata ebben az évben is karácsonyi műsorral és ajándékcsomaggal lepte meg a város nehéz sorsú családjaiban élő gyermekeket. Az ünnepélynek a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont ma délelőtt.
A programon Venczel Csaba köszöntötte a szép számban megjelenteket. Az önkormányzati képviselő emlékeztette a gyerekeket arra, hogy már csak kilenc napot kell aludniuk és eljön a várva várt szenteste, az év legcsodálatosabb napja. Ezt követően 5-10 éves gyerekek őszinte gondolatait, bölcsességeit idézte fel a karácsonyról, melyben a legtöbb gyermek azt mondta, a karácsony a legcsodálatosabb ünnep a világon, s jó volna, ha sosem múlna el.
- Ne feledjétek, hogy a világon a legnagyobb isteni ajándék, amit adhatunk egymásnak, és amivel boldoggá tehetjük egymást, az a szeretet. Ezt azonban sokszor a legnehezebb ajándékul adnunk, de talán éppen ezért a legértékesebb. Gondoljatok csak arra a meglepetésre, amit akkor láttok haragos osztálytársatokon, amikor kedves szóval fordultok hozzá, vagy éppen amikor segítetek neki a házi feladat megoldásban, vagy ha beteg, meglátogatjátok. Higgyétek el, ezekkel a jócselekedetekkel adjátok át a legértékesebb ajándékot - fogalmazott az önkormányzati képviselő.
Végül minden jelenlevőnek áldott karácsonyt kívánt.

Venczel Csaba köszöntője után az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola előadását láthatták a résztvevők, melyben a Kis gyufaárus lány meséjét elevenítették fel, illetve zenés- énekes műsorukkal tették ünnepibbé az alkalmat.
A rendezvényen 450 gyermek, köztük 245 iskolás és 205 óvodás vehette át az ajándékcsomagját Pápa Város Önkormányzatának jóvoltából. A meglepetéscsomagban édesség, plüss állat, ceruza és könyv lapult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!