Találkozóra gyűltek össze a nyugdíjas iparosok


2014-12-13 18:47:07  | cikk: mo  | 


Találkozóra gyűltek össze a nyugdíjas iparosok főképe
A Pápa és Vidéke Ipartestületnél évtizedes hagyománya van a nyugdíjas találkozónak, mely minden év végén lehetőséget teremt arra, hogy a korábban helyben tevékenykedő iparosok összegyűljenek, s terített asztal mellett osszák meg egymással emlékeiket, gondolataikat, tapasztalataikat. Kiváló alkalom ez a múltidézésére, az eszmecserére és a nyugdíjas tagság összekovácsolására, a közösségépítésre. Különösen fontos a közösségteremtés annál a szervezetnél, mely az ország 180 ipartestülete között kiemelkedő helyen szerepel, hiszen túlélt szegénységet, anyaghiányt, gazdasági válságot, és kapuit soha nem zárta be a város és környéke iparosai előtt, mindig szolgálta közösségét – fogalmazott Szabó Tibor, az Ipartestület elnöke.

A szervezet székházában tartott programon részt vett Rádi Róbert. A Polgármesteri Kabinet vezetője a város 800 évvel ezelőtti okleveles említésének jelentőségét hangsúlyozta. Elmondta, a város szellemisége összefogja a pápaiakat. Hiszen egy település nemcsak épületek, házak halmazából, emberek tömegéből áll össze, hanem közösségekből. Az Ipartestület tagsága pedig fontos és meghatározó közössége a városnak.

Pápa Város Önkormányzata minden évben elismerő oklevelet nyújt át azoknak az ipartestületi tagoknak, akik szakmai tevékenységükkel hosszú időn át szolgálták a város polgárait. Több évtizedes iparos tevékenysége elismeréseként oklevélben részesült Szabó Imre fogtechnikus, Konrád Jenő villanyszerelő mester, Lampért Gábor kőműves mester és Tóth Kálmán épület-bútorasztalos.

A nyugdíjas közösség egyperces néma tiszteletadással adózott elhunyt társai emléke előtt, majd Nyulasi József fafaragó népművész Ady Endre Karácsony című versével teremtett meghitt hangulatot az összejövetelhez.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!