Gyertyafényes advent ezen a hétvégén is


2014-12-13 00:28:29  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Gyertyafényes advent ezen a hétvégén is főképe
Advent harmadik hétvégéjén is többféle program várja a Fő térre látogatókat a Gyertyafényes advent rendezvénysorozat keretein belül. Pénteken a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola diákjainak karácsonyi énekei, majd a Szent Anna Római Katolikus Óvoda apróságainak a Luca napi néphagyományokat megidéző műsora alapozta meg az ünnepi hangulatot. A folytatásban a Kéttornyúlaki Óvodának, aztán a Szivárvány Óvoda nevelőtestületének a fellépése hozott életet és melegséget a város szívébe a dermesztő decemberi hidegben.

A pénteki napot a nagyteveli Német Nemzetiségi Kórus énekei zárták. Mayer Károlyné kórusvezető, a Türr István Gimnázium nyugalmazott énektanára hírportálunknak elárulta, a jelenleg 12 taggal rendelkező Német Nemzetiségi Kórus 19 évvel ezelőtt alakult meg. Mint mondta, két évtizeddel korábban egy tehetséges fiatalokból álló kvartett azzal kereste meg, hogy szeretnének nagyteveli dalokat énekelni. – A két lány és a két fiú egy évig rendszeresen járt hozzám, minden héten egyszer próbáltunk. A kezdeményezés olyannyira megtetszett a falubelieknek, hogy ők is csatlakoztak. Megszületett a kórus, amely volt, amikor több mint 20 taggal büszkélkedhetett. Számos sikert értünk el, rengeteg díjat, elismerést és kitüntetést érdemeltünk ki. Szerencsére a tagság a mai napig nagyon lelkes – mosolygott Mayer Károlyné. Megjegyezte, elsősorban Nagytevelről és a környékről származó német népdalokat énekelnek, de távolabbi vidékek nemzetiségi dalai is felfedezhetőek a repertoárjukban. A Német Nemzetiségi Kórus szeretettel várja az érdeklődőket a december 20-án, szombaton 17 órakor kezdődő nagyteveli karácsonyi hangversenyére.

A Gyertyafényes advent mai napján a Stratégiai Légiszállítási Képesség szervezetei, a somlóvásárhelyi általános iskolások, a gecsei Dallamvarázs Énekkar, valamint a Vaszari Asszonykórus gondoskodik majd a karácsonyi hangulatról. Este pedig a Stage Door zenekar koncertje lesz hallható a Fő téren.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!