Vonósmuzsika a könyvtárban


2014-12-12 19:22:07  | cikk: mo  | 


Vonósmuzsika a könyvtárban  főképe
Mozgalmas évet tudhat maga mögött a KELLA csellóegyüttes. A zenekar évente két alkalommal friss műsorral lepi meg közönségét, a nyári és az adventi időszakban. Új műsorukat aztán több alkalommal is hallhatják a komolyzene kedvelői, hiszen a KELLA együttes rendszeresen fellép a városban és környékén. Iskolákban, templomokban gyakran játszanak, s ezúttal új helyszínen, számukra különleges környezetben szólaltatták meg hangszereiket, hiszen a Jókai Mór Városi Könyvtár könyvespolcai biztosították a díszletet a zenei repertoárhoz. Mészárosné Farkas Katalin szerint ez egyfajta találkozás, méghozzá a művészetek találkozása – véli az együttes vezetője.

A zenekar adventi műsorában több műfaj is felcsendült, szerepeltek a repertoárban magyar egyházi énekek és külföldi karácsonyi darabok is. Elhangzott többek között Purcell, Bach és Fitzenhagen egy-egy műve is.
A korábban öttagú KELLA együttes ezúttal négy fővel koncertezett, hiszen Szilágyi Linda diplomára készül, így nem tud teljes odaadással részt venni a zenekar életében. A többiek – Takács László, Takács Annamária és Némethné Farkas Nóra – azonban feltétlenül folytatják a megkezdett pályát, hiszen a zene mindannyiuk életének elengedhetetlen része. Mészárosné Farkas Katalin úgy fogalmazott, bár Nóra és ő nap, mint nap a gyermekek zenei nevelésével foglalkozik, mégis az aktív zenélés hiányozna az életükből, ha nem lenne a KELLA. A zenekarban játszani számukra hatalmas feltöltődést és örömöt jelent – tette hozzá az együttes vezetője.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!