Nagy sikere volt a Mikulásváró családi délutánnak


2014-12-07 07:20:55  | cikk: Babos Petra  | 


Nagy sikere volt a Mikulásváró családi délutánnak főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ már hosszú évek óta rendszeresen megszervezi a jeles napokhoz kapcsolódó családi délutánjait. Tegnap Mikulásváró programra invitálták az érdeklődőket. A gyerekek a Mikulás manóival hancúrozhattak a játszószőnyegen. Az emeleti előtérben a Varázshangok az Egészségért Egyesület kiváló képesség –és mozgásfejlesztő játékait próbálhatták ki az apróságok, valamint társasjátékozhattak, jengázhattak, s persze készíthettek karácsonyi ajándékot is. Az egyesület az őszi játszóházban már debütált, akkor is nagy sikerük volt és most is sok érdeklődőt vonzottak a színházépületbe. Az emeleten volt egy hatalmas hóember is, amely előtt sok kisgyermek lefényképezkedett.

Horváth Luca a szüleinek gyertyatartót készített, nagy lelkesedéssel. A kislány nagymamája kísértetében látogatott el a rendezvényre, amelyen tavaly is részt vettek. Luca a koncertet is meghallgatta, s nagyon várta a Mikulást, aki elmondása szerint egy kedves, öreg bácsi, szánnal érkezik, s minden ovisról tud mindent.

A jó hangulatú játszóház után a HandaBanda Zenekar interaktív és vidám koncertje szórakoztatta a megjelenteket, Ha-ha-ha-havazik című műsorukkal.
A zenekar énekesétől, Szabó Zselykétől megtudtuk, 2012-ben alakultak, Budapestről érkeztek, öt taggal. A Mikulásváró program keretében angol és magyar nyelven egyaránt énekeltek, s a gyerekek aktív részeseivé váltak a koncertnek, azért, hogy a Mikulás megérkezhessen Pápára.
A Ha-ha-ha-havazik című koncert arról szólt, hogy a Mikulás egy levelet ír, hogy hamarosan ellátogat közéjük, de előtte hóembert kell építeni és ki kell tisztítani a csizmákat. Az összképből természetesen a rénszarvasok sem hiányozhattak. A koncert végén megérkezett a Mikulás, aki mindenféle földi jóval ajándékozta meg a gyerekeket.
A családi nap a Gyertyafényes advent rendezvénysorozat egyik programja volt.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!