Elmaradt a csoda, simán nyert a Ferencváros


2014-12-05 21:40:25  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Elmaradt a csoda, simán nyert a Ferencváros főképe
Az előrehozott tavaszi bajnokság második fordulójának nyitókörében a dobogóra hajtó Ferencváros otthonában búcsúzott az idei küzdelmektől a Lombard Pápa együttese. Maga a meccs országos egyesnek számított, annál is inkább, mivel a Fradi több mint egy éve nem szenvedett vereséget hazai pályán, ráadásul vendégoldalon sérülések tizedelték az amúgy is szűk keretet, igaz egyszer már sikerült borsot törni az FTC orra alá, augusztus 3-án a Perutzban 1-0-ra nyertek a mieink. Andrei Coroian sípcsonttörés, Jagodics Bence részleges térdszalag-szakadás, Faggyas Milán vállficam miatt nem állhatott Lengyel Ferenc rendelkezésére, Waltner Róbert pedig eltiltását töltötte, de Kenesei Krisztián és a részleges bokaszalag-szakadásból lábadozó Csilus Tamás sem volt egészséges, igaz mindketten le tudtak ülni a kispadra. Hazai oldalon Thomas Doll úgy fogalmazott, fontos, hogy pozitív élményekkel zárják a bajnokság őszi idényét, ezért mindenképp a három pont begyűjtésében reménykedett, míg a bakonyaljaiak mestere tisztában volt az erőviszonyokkal, ennek ellenére azt nyilatkozta, nem az esélytelenek nyugalmával lépnek pályára, szeretnénk meglepetést okozni és bízott benne, hogy helyzetük egy esetleges dacot is kiválthat játékosaiból. A korábban említett okok miatt Lengyel Ferenc több helyen is kénytelen volt változtatni a múlt heti kezdőhöz képest, a mieink a Szűcs – Tóth G., Csizmadia, Bogunovic, Frizoni – Király, Nagy T., Sluka, Nagy T., Florean, Zulevs – Popin összeállításban vágtak neki az első félidőnek. Jobban kezdtek a hazaiak, előbb Nagy Dominik lövését szedte össze Szűcs, majd Lauth beadását Batik fejelte nem sokkal a bal kapufa mellé. A 14. percben Tóth Gábor kis híján öngólt szerzett, Kukuruzovic beadásába ért bele szerencsétlenül, a labda a bal alsó mellett hagyta el a játékteret. A 28. percben megszerezte a vezetést a zöld-fehér alakulat, Lamah passzát Gera ívelte be, mely Csizmadiáról Kukuruzovic elé került, aki egy átvétel után nagy erővel a bal felsőbe bombázott 1-0. Tíz perccel az első félidő vége előtt a semmiből összehozott egy büntetőt a Lombard, Nagy Dominikot buktatta feleslegesen Bogunovic a 16-oson belül, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, melyet Gera magabiztosan értékesített, a válogatott a bal alsóba lőtt 2-0. Jobban kezdte ellenfelénél a második játékrészt a Lombard, előbb Sluka dropból lőtt nem sokkal a bal felső mellé, majd Frizoni szabadrúgása csattant a kapufán. Közben Lengyel Ferenc Zulevs helyett Iványi Martint küldte pályára, a PELC saját nevelésű játékosának ez volt a debütálása az élvonalban. Ezt leszámítva említésre méltó esemény nem történt, álmosan csordogált a mérkőzés. A hajrában ismét futballra emlékeztető eseményeknek lehettünk szemtanúi, a 87. percben Sluka beadását az előre húzódó Csizmadia öt méterről fejelte erőtlenül Dibusz kezébe, öt perccel később Böde gurított vissza az alapvonalról, a csereként beállt Busai közelről a kapufát lőtte telibe. Egy perccel később hasonló szituációban Böde ezúttal a hosszúra ívelt, Busai fejese Tóth Gábor kezéről került Szűcs elé, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A hazaiak megérdemelten gyűjtötték be a bajnoki pontokat, a Lombardnak pedig nagyon jókor jön a szünet, a játékosok mostantól téli pihenőjüket töltik, a csapat ősszel és a két előrehozott tavaszi fordulóban összesen 14 pontot gyűjtött, mérlegük három győzelem, öt döntetlen, kilenc vereség, nyolc rúgott és 29 kapott gól. A felkészülés január 12-én indul.

Ferencváros – Lombard Pápa 2-0 (2-0) Gsz.: Kukuruzovic, Gera

Lengyel Ferenc: Gratulálok a srácoknak, aki kicsit is tisztában van a helyzetünkkel tudja, hogy ez egy elfogadható eredmény a Lombard Pápa számára, a maximumot hoztuk ki magunkból. Kicsit bosszús vagyok, hiszen amit a héten gyakoroltunk, abból két gólt kaptunk. Még most sem értem a 16-oson belül egy kifelé induló játékost miért kell megrúgni, most ez így alakult. A második félidőben bátrabb játékra buzdítottam a fiúkat, ez meg is valósult, ha gólt szerzünk, a Fradi elvesztette volna a tartását, de ez nem történt meg. A végén ki kellett nyílnunk, amiből majdnem újabb találatot kaptunk, ettől függetlenül gratuláltam a fiúknak, de tavasszal ennél több kell.

Thomas Doll: Boldog vagyok, hogy három pontot szereztünk – mondta Thomas Doll, az nso.hu-nak. – A második félidőben nem a legszebb játékot mutattuk be, de fontos volt a számunkra, hogy ezt a hetet szépen zárjuk le. Lehetett látni, hogy néhány játékosnál elfogyott az erő, hiányzott a koncentráció, elszórtuk a labdákat. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, de szereztünk kettőt. Természetesen az még jobb lett volna, ha szerzünk még egy néhányat, jót tett volna a gólkülönbségünknek. Két napig nem lesz edzés, pihennek a srácok, majd megyünk az Újpesthez. Itthon veretlenek vagyunk, remélem, hogy ezt megtartjuk tavasszal.

Ferencváros: Dibusz - Dilaver, Batik, Nalepa, Somalia – Kukuruzovic (’77 Busai), Nagy (’61 Csukics)- Lamah (’67 Bönig) -, Gera, Lauth - Böde

Lombard Pápa: Szűcs – Tóth G., Csizmadia, Bogunovic, Frizoni – Király, Nagy T. (’87 Kenesei), Sluka, Nagy T., Florean (’46 Benkő), Zulevs (’54 Iványi) – Popin

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!