Erősödik a helyi gazdaság, nőtt a foglalkoztatás


2014-12-03 18:33:41  | cikk: mo  | 


Erősödik a helyi gazdaság, nőtt a foglalkoztatás főképe
A helyi gazdaság folyamatosan erősödik, képes arra, hogy minél több munkahelyet teremtsen és arra is, hogy minél magasabb jövedelmet biztosítson a munkavállalóknak – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Áldozó Tamás. A polgármester beszámolt arról is, a 31450 polgárból tavaly 14807-en nyújtottak be adóbevallást, tehát a pápaiak 47 százalékának volt adóköteles jövedelme – osztotta meg a rendelkezésre álló adatokat a városvezető.

Áldozó Tamás beszámolt arról is, a város minden évben megvásárolja a GFK vásárlóerő kimutatási tanulmányát, mely dokumentum mérési módszerei Európa-szerte egyeznek, így az egyes települések eredményei összehasonlíthatók egymással.
- A vásárlóerő azt jelenti, hogy mekkora az adólevonások után egy főre jutó elkölthető jövedelem. Ennek a számításnak az alapját a személyi jövedelemadóból származó adatok, illetve az állami juttatásokkal kapcsolatos statisztikák adják. A tanulmány szerint a város vásárlóerő-paritáson mért indexe, azaz a helyiek elkölthető jövedelme az elmúlt három évben folyamatosan zárkózott fel az országos átlaghoz – fogalmazott a polgármester.

Az adatok szerint ez az index 2012-ben 96,6 százalékon állt, míg 2014-re 99,6 százalékra ugrott. Emellett a pápai járás felzárkózása is folyamatos, azonban az országos átlagtól legalább 5 százalékponttal elmarad. A tanulmányból kitűnik, vannak olyan városok, amelyek magasabb jövedelmet mutatnak fel: a lista elején Balatonalmádi áll, majd Veszprém, Ajka, Várpalota, Zirc, Balatonfüred, Tapolca és Pápa a sorrend. A sort Sümeg és Devecser zárják a megyében.

Az állandó pápai lakhellyel rendelkező álláskeresők aránya a munkaképes korú lakossághoz viszonyítva folyamatosan csökken – emelte ki a polgármester.
- 2010 februárjában volt a mélypont és 2014 októberére eljutottunk oda, hogy ez a ráta 4 százalék alá csökkent. A 3,93 százalékos rátát a közgazdaságtanban egyébként a teljes foglalkoztatáshoz közeli állapotnak szokták minősíteni. Ez az adat 860 álláskeresőt jelent, melyben a közfoglalkoztatásban résztvevők nem szerepelnek, számuk közel 200-ra tehető. A munkaügyi központ kínálatában pedig kb. 350 üres álláshely szerepel. Ezeknek fele betanított munkát igénylő, részben pedig szakképzettséget kívánó álláshelyek – közölte Áldozó Tamás.

A városvezető beszélt arról is, hogy megoldásokat kell keresni a munkaerőhiány feloldására. Ezt részben a munkaerő mobilitásának biztosításával, másrészt pedig a szakképzésben történő koordinációs szerepvállalással érhetik el.

A város által minden évben megvásárolt tanulmányok elérhetők a Jókai Mór Városi Könyvtár állományában.  


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!