Jobban alkalmazkodott a körülményekhez a Veszprém


2014-12-02 14:05:47  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jobban alkalmazkodott a körülményekhez a Veszprém főképe
Az MKB MVM Veszprém KC II. ellen zárta az őszi hazai NB II-es kézilabda bajnokságot a Bakonyerdő Pápa csapata. Reizinger Szabolcsék a találkozó eredményétől függetlenül minimális célkitűzésüket elérték, azaz a hatodik helynél rosszabb pozícióban nem zárhattak, ennek ellenére természetesen győzelemmel szerették volna megörvendeztetni lelkes szurkolóikat. Nagy iramban indult a mérkőzés, mindkét csapat lerohanásokból volt eredményes, jó 10 percig felváltva estek a gólok, majd ekkor egy hatalmas játékvezetői hiba következett, ugyanis a vendégek 18-as számú beállója labdával a kezében - az alapvonali játékvezető kiemelt feladata ezt a pozíciót figyelni - szándékosan lekönyökölte Kapcsándi Kristófot. Az eset megtorlatlanul maradt, mely rányomta bélyegét a találkozó további részére. Valóságos adok-kapok alakult ki a pályán, a jól képzett, ám még nagyon rutintalan fiatal Veszprém ráerőltette akaratát a mieinkre, s a fáradtságot verbális erőfitogtatással próbálták leplezni, a szünetben 14:16 állt a táblán, bár öttel is vezetett a vendégcsapat, a hajrában a hazaiak akarata érvényesült. A második félidőben Éles József, a vendégek játékos ikonja három-három védekezésre váltott, aminek nehezen találta a Bakonyerdő az ellenszerét, ha pedig mégis, a belül védekezéseket sokszor elengedték a sípmesterek. Folyamatosan elnyúltak a vendégek, s a félidő hajrájára már héttel vezettek, majd a végére érthetetlen közjátékba kezdtek, ami három piros lapot is hozott. Kettőt a túloldalon, kakaskodásért, valamint Róth Gábor lerántásáért, a mieinknél a lefújás után Kapcsándi Kristófnak mutatták fel a kártyát, a vendég padnál történt szóváltás miatt. A végére így sikerült kozmetikázni az eredményenk, négy góllal nyert a fiatal Veszprém, akiknek bajnoki helyezésük becsapós képet mutat játékerejükről.

Bakonyerdő Pápa - MKB MVM Veszprém KC II 29:33

Kapcsándi Zsolt: Elismerem, a Veszprém ma jobb volt, mint mi, de nem feltétlenül a játékban, a körülményekhez jobban tudott alkalmazkodni. A 3-3 védekezési formáció ellen kicsit bizonytalanok voltunk, de azt gondolom, mi csak egy "egyszerű", NB II-es lelkes amatőr csapat vagyunk, de az minősíthetetlen, hogy 16-17 éves gyerekek ilyen stílusban beszéljenek a játékosaimmal, nem is értem a játékvezetők ezt hogy tűrhették, nem könnyű így higgadtan kézilabdázni. Megtettünk mindent, nem érzem úgy, hogy bármit is szégyellnünk kellene, a 6. hely ősszel megvan, ami várakozáson felüli. Szerettünk volna nyerni, bízom benne, hogy Veszprémben vissza is fogunk vágni.

Pápai gólszerzők:
Kapcsándi Kristóf 9
Bors Martin, Reizinger Szabolcs, Róth Gábor 3-3
Lakos Csaba, Fébert Levente, Pethő Zoltán, Nagy Kristóf 2-2
Bors Patrik, Kathi Konrád, Nagy Péter 1-1

A juniorok az elmúlt négy év tán legjobb és legkiélezettebb csatáját vívták, ahol kis szerencsével nyerhettek is volna. A vége 27:29-es vereség a végső esélyes vendégektől, de ne felejtsük, a mieinknél a generációváltás miatt jelenlegi pozíciójuk is meglepetés, ez a csapat ebben a formában még két teljes évig tud együtt játszani, ami további sikerekkel, reményeink szerint bajnoki címmel kecsegtet.

Bakonyerdő Pápa - MKB MVM Veszprém KC II 27:29

Pápai gólszerzők:
Bors Martin 7
Sipőcz Milán 6
Stall Levente 5
Cseke Alex 4
Palágyi Ákos 2
Áldozó Soma, Komjáthy István, Farkas Patrik 1-1

Kapcsándi Zsolt: Két kezdő játékosunk is hiányzott, velük meglehetett volna, de nem tudom eléggé dicsérni a fiatalokat, hiába vezettünk hattal is, a laikusok támadjanak azzal, hogy onnan nyerni kell, de ebben a csapatban ennyi van, egy hajszállal sem több. Mindent kiadtunk magunkból, fantasztikus mérkőzés volt, igazi idegőrlő csata, mindenki valósággal égett a pályán, nagyon jó érzés volt ma (is) a fiatalok kispadjánál dolgozni. Két évünk van még együtt, és ez a csapat ma letette névjegyét az amatőr sport asztalára. Nagyon szomorúak vagyunk, de a mi szurkolóink mind csodálatos emberek, mert a vereség ellenére győztesként fogadtak minket, mi pedig ígérjük, tovább küzdünk, hiszen az éremre továbbra is van esélyünk, a következő két év pedig ha így tudunk dolgozni, meghozhatja a várva várt bajnoki címet. Gratulálok a csapatomnak, közel álltunk a sporttörténelemhez.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!