Idén is nagy sikere volt az adventi vásárnak az Erkelben


2014-12-01 20:46:16  | cikk: Babos Petra  | 


Idén is nagy sikere volt az adventi vásárnak az Erkelben főképe
Adventi vásári forgatag várta az érdeklődőket ma délután az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában, melyet a Szülői Munkaközösség három évvel ezelőtt szervezett meg először. A rendkívül nagy népszerűségnek örvendő rendezvény megnyitóján Heizer Zoltánné igazgató köszöntötte a szép számban megjelenteket. Mint mondta, néhány lelkes szülő kezdeményezésére indult útjára az adventi vásár azért, hogy karácsony előtt együtt legyen szülő, gyermek, tanár, s kicsit beszélgessen egy finom sütemény, egy pohár forró tea és kellemes zene mellett. Minden évben bővült az ötletek tára és mára már vásári forgataggá nőtte ki magát.
Az igazgatónő kiemelte, a mai vásárra közel 240 tálca süteményt, 8 tortát, valamint több mint 1000 kézműves tárgyat készítettek a szülők. Heizer Zoltánné köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki részt vett a rendezvény lebonyolításban, oroszlánrészt vállalt Hoffer Erzsébet, Vargáné Kiss Nikolett, Szakács Istvánné, Bogdán-Balogh Mária, Csepiné Fekete Rita, Borbélyné Kovács Edina, Vörösné Varga Anna, Badics Ildikó, Tóth Sándorné és Horváth Beáta. A fénymásolást dr. Simon Zsuzsa vállalta, a fagyöngyöket Németh Péterné Reni hozta. Először volt a vásári forgatagban kikiáltó is, Bogdán Levente személyében. A betlehem elkészítésében Fejes József segített, a felejthetetlen pillanatképeket pedig Kovács Imre örökítette meg a vásárról. A zenét Tompa László szolgáltatta. A rendezvény főszervezője Iványi Noémi, a 2. a osztály tanítónője volt.

Az adventi forgatagon fellépett Bakai Nikolett, Bakai Rebeka énekkel, Elekes Márton pedig zongorán játszott. Hoffer Erzsébet hírportálunk kérdésre elmondta, október óta készültek erre a vásárra nagy lelkesedéssel.
- Felhívást adtunk ki a szülőknek, hogy aki bármivel hozzá tud járulni a vásár lebonyolításához, segítsen. Nagyon sok tárgyat kaptunk, amiből rengeteg apróságot készítettünk. A kézműves kavalkádban többek között ajtódíszt, kopogtatót, mécsestartót, fényképtartót, karácsonyfadíszt és karkötőket lehetett vásárolni, mindez persze a szülők és a gyerekek által, kézzel készített termékek voltak. Reméljük, jövőre még nagyobb vásárt tudunk rendezni, még több szülő közreműködésével – tette hozzá az anyuka mosolyogva.

A szülők és a gyerekek pillanatok alatt ellepték az aula standjait, vásároltak kézműves termékeket és közben finomabbnál-finomabb sütiket majszoltak.
Aki elfáradt, az a szépen megterített, gyertyafényes asztaloknál megpihenhetett, s az ünnepekre hangolódhatott.
A vásáron befolyt összeget az iskola alapítványának ajánlották fel a szervezők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!