Óvodai projektindító nap


2009-08-26 22:44:46  | cikk:  | 


Óvodai projektindító nap főképe
A kompetencia alapú oktatás bevezetése Pápa innovatív intézményeiben című pályázat három óvodai nevelőközösségét érintő projektindító rendezvényét tartották ma délelőtt a Pedagógus Művelődési Házban. A nevelési év egészét átölelő továbbképzés-sorozatban azok az intézmények vehetnek részt, amelyek korábban az óvodaépületek rekonstrukcióját lehetővé tévő forrásokhoz jutottak: így a Csókai, Erzsébetvárosi és a Tókerti Óvodák nevelőközösségeit készítik fel szakemberek arra, hogy az épületek korszerűsítésével egyidőben az ott dolgozó óvodapedagógusok szakmai ismeretei is megújuljanak.
- A pályázaton elnyert összeget az új módszer és programcsomagok bevezetésére, a tanulói programok szervezésére, a pedagógusok továbbképzésére, a pedagógiai programok módosítására, intézményi innovációra és a tanulást segítő eszközök beszerzésére lehet fordítani. E program keretén belül a pedagógusok felkészítik a tanulókat az évenkénti kötelező kompetenciamérésekre. Egyénekre szabottan a módszer figyelembe veszi a gyermek életkori sajátosságait, a köztük lévő egyéni különbségeket. E folyamat legfontosabb résztvevője a gyermek, akinek együttműködése nélkül a legjobb és legdrágább módszerek bevezetése sem lehet eredményes. Első és legfontosabb tehát a gyermek együttműködésének megnyerése - mondta Kristály Mária, a kompetencia alapú oktatási program projektmenedzsere.

Áldozó Tamás alpolgármester köszöntője után Sándorfalvi Katalin, budapesti projektmenedzser beszélt a TÁMOP 3.1.4. projekt céljairól és tevékenységrendszeréről:

- A 2009/2010-es évben a Városi Óvodák Csókai tagóvodájában a Katica csoport 25 fővel, az Erzsébetvárosi óvoda a 22 fős Micimackó csoporttal, a Tókerti tagóvoda pedig a szintén 25 fős Ibolya csoporttal vesz részt a fejlesztésben. Ezekben az intézményekben a tartalmi megújulással párhuzamosan az épületek teljes felújítása és bővítése is a befejezéshez közeledik. Miért van szükség a kompetencia alapú oktatásra? Azért, mert 2000-ben az Oktatási Hivatal elkészített egy országos felmérést, melyből az derült ki, hogy a 15 éves gyerekek 20 százaléka küzd olvasási és feladat megértési nehézségekkel. A projekt célja ennek a tarthatatlan helyzetnek a megváltoztatása.

Ezután Csákvári Judit, a Városi Óvodák vezetője beszélt röviden a bevezetésre kerülő komplex óvodai csomagról, aki külön kiemelte, hogy a kompetencia alapú oktatás előnye, hogy figyelembe veszi a szülők véleményét is, továbbá azt, hogy az óvodában a fő oktatási eszköz a szabadban való játék, a játszva tanulás.
Kákonyi Ágnes, az Eötvös József Pedagógia Szolgáltató Intézet képzésvezetője fejezte be a projektindító napot előadásával, melyben a programról és annak gyakorlati bevezetéséről beszélt.

Mind az iskolákban, mind az óvodákban lehetőség van arra, hogy a programban közvetlenül érintett pedagógusokon kívül mások is részt vegyen az egyes továbbképzéseken, illetve a programban vannak olyan képzések is, amelyek az egész tantestületet, nevelőtestületet érintik.

A program megvalósulásának kezdetét a mai óvodai és az augusztus 28-i iskolai projektindító napok jelzik. Ezt követően indulnak az egyes terültekhez kapcsolódó továbbképzések a pedagógusok részére.

 


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!