Hazatalálás - Mátyás király vállalása


2010-03-03 22:43:21  | cikk: Tóth Tamara  | 


A Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Egyesület szervezésében a Hazatalálás című előadássorozat negyedik előadása kezdődött ma 17 órakor az Edvy Malomban. Szántai Lajos tartott előadást Mátyás király vállalása:Népek Krisztusa Magyarország címmel. Mátyás esetében nem nagyon kell keresgélnünk és gondolkodnunk, hogy milyen jelzőkkel kell illetnünk őt: Mátyás, az igazságos.
- Amikor a földi pályafutását befejezi, akkor már szinte ugyanabban az évben, ugyanabban az évtizedben egészen biztos, hogy megfogalmazódnak azok a mondatok, amit a kicsit felületesebb néha nagyon hivatalos kutatástörténet kutat, hogy az egész Mátyás király legenda, hogy ő nagy király volt, az annak tudható be, hogy rá 36 évre bekövetkezik Mohács, és a magyarság visszasírja a régi aranykort. Ahogy távolodunk Mátyás korától, egyre dicsőbbnek tűnik az az időszak. De azt tudni kell, hogy Mátyásról már az életében azt tartották fontosnak, hogy ő akár az életét is kockára teszi az igazság érdekében. Nagyon ritka a történelemben, hogy valaki ennyire összeforr az utóéletével - mondta az előadó.
Az előadó kiemelte Mátyás történelmi auráját, hiszen az nem áll meg a Kárpát-medencében. Mátyásban az emberiség olyan típusú királyát látják, akitől az emberiség sorsa függ. A délszláv mondákban, hagyományokban Mátyás az a király, aki az emberiség végső idejében, az emberiség végzetén, amikor már remény sincs az igazságra, felkel a holtak közül és fekete seregével megtisztítja a földet.
Szántai Lajos következő előadásában Attila vállalásáról fog beszélni.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!