Süsü a sárkány a Színházban


2010-03-03 22:32:10  | cikk: Tóth Tamara  | 


A 2009/2010-es színházi évad gyermekszínházi előadásainak sorában ma 10 órakor a Pöttöm és 14 órakor a Lázár bérletekben a nagysikerű és örök klasszikus Csukás István-Bergendy István Süsü a sárkány című interaktív zenés mesejátékot láthatták a gyerekek, a határon túli komáromi Jókai Színház előadásában. Igazi „Muppet-show”, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt azt a ma is aktuális üzenetet hordozza, hogy aki nem olyan, mint én, hanem más, az nem biztos, hogy ellenség, sőt, az sem biztos, hogy más, mint én.
- Ez a mai előadás a klasszikus Süsü a sárkányt dolgozza fel, eredeti Bergendy zenékkel. Süsü egész alakban, a többi szereplő bábként és élő személyként is megjelenik a színpadon. Az előadás musicalszerű, nagyon modernre sikerült királyfival, aki például van, hogy gördeszkán gurul be a színpadra. Süsüt Fabó Tibor Jászai Mari-díjas színész alakítja Pille Tamás rendezésében. A kétszer 50 perces előadásban vannak olyan interaktív részek is, amikor a gyerekeket bevonják Süsü és a királyfi összecsapásánál kis zászlókkal. Ez az a darab, amin a ma tizenéves korosztály nőtt fel, de a mai gyerekek is ugyanúgy élvezik - mondta Bognárné Novák Ilona művelődésszervező.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!