A drámajáték, a színházzal való nevelés gyógyír sok mindenre


2014-11-23 23:09:39  | cikk: HuHa  | 


A drámajáték, a színházzal való nevelés gyógyír sok mindenre főképe
Pedagógusokat, színházi szakembereket, a hatékony alkotómunka iránt érdeklődőket várta a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ és a Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém megyei irodája a hétvégi Pápai Drámaműhely elnevezésű szakmai rendezvényre. A több éve megszervezett programot idén Tegyi Tibor drámatanár emlékének ajánlották, hiszen ő volt az alapítója Pápai Drámaműhelynek.
-Nagyon régóta dolgozunk együtt a Weöres Sándor Általános Iskolával a drámaműhelyen, hiszen az iskola hozta létre ezt a szakmai fórumot, és ennek a munkának az egyik meghatározó alakja volt Tegyi Tibor. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az ő emlékének szánjuk ezt a hétvégét, hiszen az egész koncepcióját vele együtt találtuk ki – mondta el a rendezvényről dr. Baloghné Uracs Mariann. Céljuk az volt, hogy a rendezvény szóljon a drámapedagógiáról, annak jó gyakorlatairól, de szóljon azokról a színházi lehetőségekről is, melyek a színjátszó csoportok munkáját segítik. A JMSZK igazgatója hangsúlyozta, intézményük régóta azon dolgozik, hogy megtalálja azokat a szakembereket, csoportokat, melyek kreatív módon próbálják a felnövekvő ifjúság nevelését elindítani, ehhez keresik, szervezik a különböző színházi, pedagógiai alkalmakat, s mintegy kovászként kívánnak részt venni ebben a munkában.
-Úgy érezzük ez a munka nagyon fontos. A mai gyerekek egy kicsit el vannak veszve a világban, a drámajáték pedig segíti őket abban, hogy megtalálják az értékeket, a helyüket – tette hozzá.

A stílusosan a JMSZK színpadán megrendezett foglalkozások számos játékot tartogattak a résztvevők számára, olyanokat, melyek segítségül hívhatók a nevelésben, kreatív munkában egyaránt.
Pap Gábor, a Trainingspot Társulat művészeti vezetője Budapestről érkezett Pápára, mint mondta, kicsit hazajött és meglátása szerint városunk a drámajáték egyik fővárosa.
-A drámajáték, a színházzal való nevelés gyógyír sok mindenre és az ilyen módszerek jelentik az igazi tanügyi reformot – fogalmazott. A szakember dramatikus zenei gyakorlatok segítségével vezette be a drámajáték világába a résztvevőket, ízelítőt adva a módszer lényegéből.
-Ezúttal a hangok vannak a középpontban, és az idő rövidsége miatt egy kicsit mutatok az elejéből, a közepéből és a végéből ezeknek a gyakorlatoknak, melyekkel így kerek egészet alkotok. De ezek nem zárt gyakorlatok, nagyon sok irányba továbbvihetők és egész gyakorlatsorokká bővíthetők. Így a „rád mutatok, adj egy hangot” játékból a végére akár egy komplett színházi jelenet lehet.

Horváthné Árvai Mária drámapedagógussal, a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola tanítójával az anyanyelvi kompetencia fejlesztéséhez kapcsolódó drámajátékokkal ismerkedhettek meg a programon résztvevők. Meglátása szerint a mai gyermekeket nem lehet poroszos módon tanítani, ők sokkal könnyebben tanulnak a tapasztalással, a drámajáték pedig erre ad lehetőséget.
-Tapasztaljon, gondolkodjon, próbáljon meg variációkat keresni, megfogalmazni és nem mi mondjuk meg, hogy mi a tuti. Nálunk az iskolában minden tantárgynál nagyon jól működik ez, minden kollégám próbálja használni a drámajátékokat az óráin, ez leköti a gyerekeket és nem a fegyelmezéssel kell foglalkozni állandóan – mondta a drámatanár, aki szerint a felnőtteknek is szüksége van a játékra, hiszen az öregedés akkor kezdődik, ha már nem játszik az ember. A Pápai Drámaműhely keretében egy általános iskola második osztályában alkalmazható tananyagot játszottak végig a résztvevőkkel, akik nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozáson. A játékok között volt ritmusra épülő, mozgáskoordinációt javító feladat a hangok tiszta ejtésének és az ABC ismeretének gyakorlására, de az irodalomtanításban használható játék, memóriafejlesztő gyakorlat, fantáziára épülő feladat is szerepelt a sorban.

Ugyancsak rendkívül érdekes programmal várta a résztvevőket Komáromi Sándor, a Teleszterion Színházi Műhely művészeti vezetője. A drámatanár évek óta előadója a Pápai Drámaműhelynek, a mostani alkalomra az improvizációs játékokat szedte egy csokorba és játszotta végig a jelenlévőkkel.
-Ezeket a játékokat négy csoportra osztottuk, vannak köztük mozgásos gyakorlatok, szituációs játékok, énfeltáró gyakorlatok és életjátékok. Ez tulajdonképpen egy játékbörze, aminek a végén arról beszélgetünk, hogy melyik játéknak milyen haszna van, nemcsak színházi értelemben, hanem hogy pedagógusként hogyan használható.

A Pápai Drámaműhely második napján Scherer Péter színész, rendező és Gyulay Eszter dramaturg tartott foglalkozásokat, a gyermekkori és felnőttkori félelmek és frusztrációk témakörében Családi fényképalbum címmel.

Komáromi Sándor a rendezvény kapcsán Tegyi Tiborra, a Pápai Drámaműhely alapítójára emlékezve arról beszélt, úgy tudta megszólítani a gyerekeket, hogy egyszerre volt pedagógus, jó barát és apa is. Mint mondta, a kezdetektől jól tudtak együttműködni, figyelemmel kísérték egymás munkáját, sőt együttműködésben dolgozott a Weöres-iskola és a Teleszterion, az állandó, izgalmas szakmai kapcsolat mellett pedig mély baráti kapcsolat szövődött közöttük.
-Tegyi Tiborról csak felsőfokban tudok beszélni – mondta volt kollégájáról Komáromi Sándor.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!