Rózsák díszítik majd a közterületeket


2014-11-23 15:59:21  | cikk: HuHa  | 


Rózsák díszítik majd a közterületeket főképe
A hét második felében megkezdte a rózsatövek telepítését a város közterületein a Városgondnokság. Csütörtökön a Városi Sportcsarnok előtti ágyásokba ültették a növényeket. Kertész Bernadett, a munkálatokat vezető szakember érdeklődésünkre elmondta, alacsony növésű, sok virágot hozó ágyásrózsákat telepítenek a város több pontjára, a sportcsarnok elé például sárgát. Az elültetendő több száz rózsatőből ötvenöt került a sportlétesítményhez, a Vízműnél lévő körforgalomba több mint kétszázat telepítenek, de rózsa díszíti majd a Celli úti körforgalmat és kipótolják az Erzsébet liget rózsaágyását is.
A növénytelepítések mellett ilyenkor kell elvégezni a fák koronájának igazítását is, a Városgondnokság szakemberei ezen is dolgoztak a héten, többek között a Szabadság utcában és a Veszprémi úton – tudtuk meg a cég munkatársától.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!