XXII. Szent István Kupa


2014-11-22 12:04:36  | cikk: Haraszti Gábor  | 


XXII. Szent István Kupa főképe
Immár 22. alkalommal rendezték meg a Szent István Római Katolikus Általános Iskola teremlabdarúgó tornáját, a Szent István Kupát. Az idei tornán a házigazdák mellett a Türr István Gimnázium, Vaszar és Noszlop 2002-es vagy fiatalabb születésű tanulói vehetettek részt. Az idei tornán az egykori kiváló labdarúgóról, Szabó Sándorról is megemlékeztek, aki idén februárban, 82 éves korában hunyt el. A meghívott csapatok körmérkőzést játszottak, a Szent István gólzáporos találkozón győzte le a Türrt, majd a vaszariak is meggyőző játékkal gyűjtötték be a három pontot. A noszlopiak a Szent István elleni 7-7-re végződött meccsen szerezték meg első pontjukat, majd újabb döntetlen következett, ezúttal a Türr és Vaszar között. Noszlop öt rúgott góllal ütötte el a dobogótól a Türrt, míg az utolsó mérkőzésen a Szent István újabb magabiztos győzelmével eldőlt, hogy a rendező iskola otthon tartja a győztesnek járó serleget. A második és harmadik helyről Vaszar és Noszlop között az egymás elleni eredmény döntött Vaszar javára. A versenybíróság titkára, ifj. Szabó Sándor elégedett volt, hiszen hat meccsen 47 gólt született és csapatának sikerült megnyernie az új tornatermükben első alkalommal megrendezett kupát.
- A sok gól miatt izgalmasan alakult a végeredmény, kiegyenlített volt a mezőny, meccsről-meccsre változott a rangsor. Örülök, hogy a gyerekek jól játszottak és meg tudták nyerni a bajnokságot, külön nem is nagyon készültünk a mai napra, hiszen a diákoknak rengeteg elfoglaltságuk van, néhányan a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál futablloznak, ők nagy segítségére voltak azoknak a gyerekeknek, akik egyesületi szinten nem játszanak. Próbáltam mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, hogy a csapat összes tagja magáénak érezhesse ezt a sikert.

Eredmények:
Szent István – Türr 10-3
Vaszar – Noszlop 5-0
Szent István – Noszlop 7-7
Türr – Vaszar 1-1
Noszlop – Türr 5-0
Vaszar - Szent István 2-6

Végeredmény:
1. Szent István Római Katolikus Általános Iskola
2. Ihász Gábor Általános Iskola Vaszar
3. Német Nemzetiségi Általános Iskola, Noszlop
4. Türr István Gimnázium

A gólkirály 11 találattal Schermann Péter (Szent István) lett, a legjobb játékosnak Korn Bencét (Türr) látták, a legjobb kapus díját László Zalán (Vaszar) vihette haza.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!