Már csaknem ezer látogatója volt az öreghegyi kilátónak


2014-11-21 22:36:01  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Már csaknem ezer látogatója volt az öreghegyi kilátónak főképe
Ünnepélyes keretek között hivatalosan is átadták a Hagyományok Hegyén létesített kilátót pénteken délután. Az eseményen dr. Áldozó Tamás polgármester, Tóth Kálmán, a kilátót működtető Hagyományok Hegye Egyesület elnöke, valamint Varga László, a kivitelező Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója a területhasználatra vonatkozó együttműködési megállapodás aláírásával szentesítette az egymás között fennálló remek kapcsolatot.
Varga László köszöntőjében emlékeztetett, a pápai önkormányzattal szoros együttműködésben létrehozott öreghegyi kilátót a Bakonyerdő Zrt. építtette. A kilátótorony, valamint a közvetlen környezetébe elhelyezett padok és asztalok építési költsége közel 24 millió forint volt, amelyet az erdőgazdaság biztosított. – A turisztikai attrakció fő célkitűzése, hogy Pápa városát is bekapcsoljuk a Bejárható Magyarország elnevezésű kormányprogramba. A település legmagasabb pontján, a 176 méteres hegyen magasodik a faszerkezetű építmény, melynek 8,5 méter magas kilátószintjéről pompás kilátás nyílik a városra, a Bakony hegyvonulataira, a Kisalföldre, a szerencsések pedig megpillanthatják az éppen felszálló katonai repülőgépeket is – fogalmazott Varga László.
Mint mondta, kiváló az együttműködésük az önkormányzatokkal, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal, valamint a civil szervezetekkel, és ezeket a kapcsolatokat az elkövetkezendő években tovább szeretnék fejleszteni, bővíteni. – Különös jelentősége van manapság egy, a versenyszférában működő erdőgazdaság és a természetjárók közötti kapcsolatoknak. Akkor, amikor természetvédelmi és civil szervezetek újra és újra olyan kritikákat fogalmaznak meg az erdőgazdálkodókkal szemben, melyeknek legtöbbször valós szakmai alapja sincs. Az erdőgazdálkodók – különösen az állami erdőterületeket kezelők – fenntartható módon gazdálkodnak, ez pedig a vidéki Magyarország jólétét, az egész nemzet vagyonának gyarapítását is szolgálja. Az erdőgazdálkodás napjainkban 40 ezer család megélhetését biztosítja – jegyezte meg a vezérigazgató.
Hozzáfűzte: a Bakonyerdő Zrt. egy olyan erdőgazdaság, ahol a közjóléti beruházások nem pillanatnyi fellángolások vagy hirtelen ötletek, hanem átgondolt, egymásra épülő, valós társadalmi igényeket kielégítő, tervezett tevékenység eredményeként valósulnak meg. – Ennek a következetes tevékenységnek egy újabb állomásához érkeztünk a mostani kilátóavatással – mutatott rá Varga László. – A Bakonyerdő Zrt. az elmúlt négy esztendőben mintegy 3,5 milliárd forint értékben hajtott végre beruházásokat, legnagyobb részt saját erőből, kisebb részben pályázati forrásokból. Értelemszerűen a termelő-beruházásokra fordítottunk több erőt és figyelmet, de a közjóléti fejlesztéseket is kiemelten kezeljük.
Dr. Áldozó Tamástól megtudtuk, az elmúlt hetekben közel ezren látogatták már meg a kilátót, és ez a szám tavasszal várhatóan jelentősen emelkedik majd. A polgármester kiemelte, a Hagyományok Hegye a programjaival, lehetőségeivel, tanösvényével és immár a kilátóval egész évben várja a látogatókat. – A Bakonyerdő Zrt.-vel az elkövetkezendő esztendőkben is szeretnénk folytatni az együttműködést, melynek következő fejezete a pápai Külső- és Belső-Várkert megújítása lesz – tekintett előre a városvezető.
Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára beszédében elmondta, az öreghegyi kilátót övező példaértékű összefogást várják el valamennyi erdőgazdaságtól, melyeknek a helyi politikával, közélettel és hagyományőrző szervezetekkel közösen kell tenniük a helyiekért.
A beszédek elhangzása, majd az együttműködési megállapodás aláírása után a kilátó hivatalos átadásaként átvágták a nemzeti színű szalagot. Az ünnepségen – melyen Kincses László szavalattal működött közre – részt vett többek között dr. Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője, valamint Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!