Lengyel Ferenc első bajnokija következik


2014-11-21 13:34:20  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: honvedfc.hu  | 


Lengyel Ferenc első bajnokija következik főképe
November 22-én szombaton 20 órától az OTP Bank Liga 15. fordulójában a Budapest Honvéd együttesét fogadja a Perutz Stadionban a Lombard Pápa együttese. A fontos bajnoki találkozó egyben Lengyel Ferenc debütáló mérkőzése is lesz, igaz a Ligakupában már bemutatkozott a hazai közönségnek az új vezetőedző, bajnokin azonban most fog először ülni a pápaiak kispadján. Egyértelműen jól jött a válogatott mérkőzés miatti szünet a mieinknek, volt idő, hogy edző és játékosok megismerjék egymást, és nyugodtabban tudják gyakorolni a kispestiek elleni taktikát. Szombaton 15. alkalommal találkoznak a felek, a korábbi 14 mérkőzésen hét pápai és hat fővárosi győzelem született, egy alkalommal pedig megosztoztak a pontokon a felek. Csábi József nem számíthat a Ferencváros ellen kiállított Alcibiadéra, valamint a sérüléssel bajlódó Gazdag Dánielre és Nagy Gergőre, míg hazai oldalon Lengyel Ferenc kerete teljes, sérült és eltiltott sincs, a mester a teljes első keretet pihentethette a keddi Ligakupa meccsen, így a házigazdák a legjobb összeállításban várhatják Pintér Csaba kezdő sípszavát. Ahogy Lengyel Ferenc a rangado.hu-nak elmondta, meglepetésre számíthatnak azok, akik megtekintik az összecsapást.
- Ígérni annyit tudok a szurkolóknak, hogy másfajta csapatot fognak a pályán látni, szeretnénk meglepetést okozni nekik. Varázslók nem vagyunk, egyik pillanatról a másikra nem tudunk óriási színvonal-emelkedést elérni, de mindent megpróbálunk. Remélem, ez az elszántság nemcsak a játékban, hanem az eredményben is megmutatkozik. Elsősorban a védekezés kicsit aprólékosabb megszervezésével foglalkoztunk a héten, illetve gyakoroltuk abból az átmenetet a támadásba.

Jegyinformációk: A jegypénztárak pénteken 14 órától 17 óráig lesznek nyitva, a mérkőzés napján 9-től 12 óráig, valamint 15 órától folyamatosan meg lehet vásárolni a belépőket.

Jegyárak:
- normál, vendégjegy: 1200 forint
- nyugdíjas, diák: 1000 forint

A szurkolói kártya kiváltására a találkozó kezdetéig lesz lehetőség.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!