Az iskolaújság szerkesztésről az informatika napon


2014-11-17 21:20:11  | cikk: Babos Petra  | 


Az iskolaújság szerkesztésről az informatika napon főképe
A Tarczy Lajos Általános Iskola ma délutáni informatikai napján az újságírás és az újságszerkesztés rejtelmeibe nyerhettek betekintést az érdeklődő diákok és az informatika tagozatosok.
Az újságírásról Varga Bea, a Pápa és Vidéke című lap újságírója, a Pápa Városi Televízió szerkesztő-riportere tartott érdekfeszítő előadást, melyben szó esett arról, hogy mikor és miért lett újságíró, mi volt az első munkája és milyen médiumokban jelentek meg írásai, majd beszélt a Pápa és Vidéke szerkesztéséről és felépítéséről.
Ezt követően Babári Martin 8. osztályos diák az újságírás történetéről mesélt, majd Németh József informatikatanár az iskolaújság története és készítése című előadásában bemutatta a diáklapot. Mint mondta, újságuk elődjét 1991 októberében alapította Rátz Ottó, Ébresztő néven, a fejlécet Somfai Zsuzsanna tervezte, a fotókat pedig Babos János készítette.
- A nevét 1992-ben meg kellett változtatnunk Suli-Ébresztőre, majd 1996-tól 2003-ig Nagylacisok volt a nevünk. 1996-tól én voltam az újság tanár-főszerkesztője. A két iskola összevonása után, 2003-tól ismét Suli-Ébresztő címmel jelenik meg a lap évente három-négy alkalommal. A lapot jelenleg az informatika munkaközösség tevékenysége keretében szerkesztjük és kezdettől fogva a diákönkormányzat adja ki. A mai kor követelményeinek eleget téve újságunk az iskola honlapjáról is elérhető, külön menüpontból - mondta a tanár.
Zsuponicsné Bátyay Erzsébet informatikatanár érdeklődésünkre elmondta, a projektnappal az elsődleges céljuk az volt, hogy az informatika oktatást népszerűsítsék az újságszerkesztésen keresztül. Az intézményben informatika tagozat is működik, első osztálytól heti 2 órában. A tanárnő hozzáfűzte, a diákok körében is egyre elterjedtebb a számítógép és az internet használta, sokszor készítik el házi feladataikat számítógép segítségével, illetve néznek utána a neten információknak.
- Az iskolánkban 20 éve működik az újság, s ehhez kapcsolódóan a mai projektnap témája az iskolaújság készítése. A lapba bármely tanuló írhat, akinek kedve van, általában iskolai eseményekről, kirándulásokról vagy valami érdekes témáról számolunk be - zárta gondolatait.
Babári Milán 5. osztályos tanuló rendszeresen ír az iskolaújságba cikkeket, legutóbb a Wing Tsun Kung-furól tett közzé írást, mivel ez a kedvenc sportja, s az edzője is sokat mesélt erről. Milán a jövőben is szeretne az újságírással foglalkozni, főként a sportrovat szerkesztésével.
A ma délutáni program a 2014/2015. évi első huszonnégy oldalas, színes újság megtekintésével zárult.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!