Rutinos csapatot győzött le a Bakonyerdő Pápa


2014-11-16 19:54:24  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Rutinos csapatot győzött le a Bakonyerdő Pápa főképe
Az ötödik a hetedik helyezettet látta vendégül az NB II-es kézilabda bajnokság nyolcadik fordulójában, vagyis a nyolc pontos Bakonyerdő Pápa a hat egységgel bíró Móri KSC-vel csapott össze a Városi Sportcsarnokban. Kapcsándi Zsolték jó formában, győzelmi esélyekkel várták a kezdő sípszót, hiszen a múlt heti, Georgikon elleni meccset leszámítva sorozatban három meccsen is győztesen vonulhattak az öltözőbe. A kezdés előtt Kapcsándi Zsolt vezetőedző és Pozsgai László, a Bakonyerdő Pápa elnöke egy emléklapot adott át dr. Kovács Zoltán államtitkárnak, megköszönve a tavalyi világrekord kísérlet megszervezésében nyújtott nélkülözhetetlen segítségét. Kurkó találatával indult a találkozó, a mieink első találatát Bors Patrik szerezte, majd az ötödik percre már három góllal vezettek a mieink, a móriak a 10. percre érték utol a hazaiakat (4-4). Kemény játék folyt a pályán, ebből adódóan sok volt a kiállítás, s bár a Bakonyerdő több alkalommal is megléphetett volna ellenfelétől, legalább három-négy büntetőt is kihagytak, a 9-9-es félidei állást Kapcsándi Kristóf találata alakította ki. Szünet után Bors szép ejtésének tapsolhatott a publikum, majd Kondor kivált a játékból, miután harmadik két perce után megkapta a piros lapot. A 38. percben Róth találatával hosszú idő után vezetett ismét a Pápa, igaz nem sokáig, hiszen Szauder egyenlíteni tudott (12-12). A félidő derekán nagy esélyt kaptak a hazaiak, hogy tetemesebb előnyre tegyenek szert, kettős emberelőnyben játszhattak, sajnos Nagy Kristóf kimaradt hétméterese után ebben a periódusban csak egy pápai gólt láthattunk, így folytatódott a szoros, kemény játék. A döntés az utolsó öt percre maradt, ahol keményített védekezésén a Pápa, a kapuban Soós László teljesítménye is feljavult, Kapcsándi Kristóf és Róth Gábor találatával két góllal megléptek a hazaiak, az előnyt már nem is engedték ki a kezükből. A vendégek nehezen viselték a pályán történteket, egy durva szabálytalanság után kisebb kakaskodás is kialakult, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy ha nem is közönségszórakoztató játékkal, de ötödik győzelmét is ünnepelhette szurkolóival a Bakonyerdő Pápa.

Bakonyerdő Pápa – Móri KSC 21-19 (9-9)

Kapcsándi Zsolt: Egy rutinos csapattal találkoztunk, akik nagyon megnehezítették a dolgunkat. Örülök, hogy már ott tartunk, hogy rossz játékkal is tudunk nyerni, a látványos megoldások ezúttal elmaradtak, egy birkózásos, állóháborút láthattunk, ami nem a mi profilunk, és nehezen is találtuk meg az ellenfél játékának ellenszerét, de a lényeg, hogy sikerült. Már 10 pontunk van, volt olyan időszak, amikor ez két szezonra is sok szokott lenni, ha még technikailag is össze tudjuk szedni magunkat, a jövőben még jobbak és eredményesebbek leszünk.

Pápai gólszerzők:
Reizinger Szabolcs 6
Kapcsándi Kristóf 5
Róth Gábor 4
Bors Patrik 3
Füzi Attila 2
Lakos Csaba 1

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!