Pápai forduló a gyermek vízilabda bajnokságban


2014-11-15 17:27:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Pápai forduló a gyermek vízilabda bajnokságban főképe
A Pápai SE vízilabda szakosztályának gyermek csapatára két nehéz találkozó várt, hiszen a dunántúli pontvadászat két legerősebb csapata ellen kellett vízbe ugraniuk, a mieink ellenfele Ajka és a budapesti Vasas volt. A Várkertfürdőben előbb a szomszédvári rangadót rendezték, majd a fővárosiak ellen igyekeztek helyt állni a fiatalok. A két találkozót Cseh László, a PSE edzője értékelte.
- Az ajkaiaktól 18-7-re kaptunk ki, hozzá kell tennem, hogy a centerünket az első negyed közepén kakaskodás miatt végleg cserével kiállították, a hadra fogható játékosok száma pedig betegségek miatt 13-ról mindössze kilenc főre csökkent, és a bevethető cseréink is a gyerek II. korcsoportba tartoznak, így nem volt sok esélyünk. Sajnos a másik meccsen a Vasas nagyon megszórt minket, tudni kell, hogy ők heti öt alkalommal napi kettőt edzenek, szemben a mi heti három tréningünkkel, ezt sem taktikával, sem lelkesedéssel nem lehetett kompenzálni, 3-22 lett a végeredmény. Sajnos egyelőre nem tudom megmondani, megérjük-e a tavaszi rájátszást, ez elsősorban nem rajtunk múlik, önhibánkon kívül anyagi gondokkal küzd a szakosztály, erről most többet nem szeretnék mondani.

Két hét múlva ismét pápai fordulót rendeznek, november 29-én az OB II-es felnőtt csapat száll vízbe.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!