„A költészet beszélő festészet, a festészet néma költészet” - Regionális rajzverseny a katolikus iskolában


2014-11-14 21:11:36  | cikk: Babos Petra  | 


„A költészet beszélő festészet, a festészet néma költészet” - Regionális rajzverseny a katolikus iskolában főképe
A Szent István Római Katolikus Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy rajzversenyt szerveznek általános iskolás korú diákoknak. A téma az idei évben is csendélet, illetve egy szabadon választható bibliai téma volt. A verseny célja a rajz, a művészet népszerűsítése a tanulók körében.
Ughy Miklós szervező érdeklődésünkre elmondta, nagy öröm számukra, hogy az idei versenyre 30 tanuló nevezett, többek között a Tarczy-iskolából, a Gyurátzból, a Munkácsy-iskolából, de Tapolcáról, Mezőlakról és Várpalotáról is érkeztek versenyzők.
- A megmérettetés három korcsoportban zajlott, a 3-4. osztályosok, az 5-6-osok és a 7-8. osztályos diákok mérték össze rajztudásukat. A legkisebbek szabadon választott technikával egy általuk legkedvesebbnek ítélt bibliai jelenetet ábrázoltak, az 5-6.osztálysok egy csendéletet, a legnagyobbak pedig preparált madarakat vetettek a rajzlapra - mondta a művésztanár.
A versenyzők munkáját a kísérőtanárok értékelték, a zsűri elnöke Zsuppán István művésztanár volt.
A legjobbak oklevélben és értékes könyvjutalomban részesültek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!