Győzelemmel mutatkozott be Lengyel Ferenc a Lombard kispadján


2014-11-11 18:32:21  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Győzelemmel mutatkozott be Lengyel Ferenc a Lombard kispadján főképe
A Ligakupa G csoportjának ötödik fordulójában, a Sopron ellen mutatkozott be a pápai közönségnek a hétfőn kinevezett Lengyel Ferenc vezetőedző és Marton Miklós pályaedző páros. A Lombard a forduló előtt egy győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel a harmadik helyet foglalta el a kvartettben, ennek ellenére nem volt elérhetetlen a továbbjutó hely, ehhez azonban mindenképp le kellett volna győzni a soproniakat, akiktől az odavágón kétgólos vereséget szenvedtek a mieink. A hétvégi bajnoki szünet miatt szinte a teljes első csapat pályára lépett, Lengyel Ferenc a Szűcs – Zulevs, Nagy T., Csizmadia, Bogunovic, Böröczjy – Tóth G. Csilus, Sluka – Popin, Waltner összetételt küldte pályára. A negyedik percig kellett várni az első lehetőségre, ekkor Sluka szabadrúgását Csizmadia pörgette a kapu mellé. Kevés helyzet alakult ki az első félidőben, bár a Lombard mezőnyfölényben játszott, és uralta a játékot, agresszív letámadásai után pedig labdát tudott szerezni, az utolsó passzokba hiba csúszott, így Heinrich kapusnak nem sok dolga akadt. A 20. percben Bogunovic sorfalon megpattanó szabadrúgása egy méterrel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 26. percben Szűcsnek először kellett játékba avatkoznia, Eszlátyi szögletét röviden fejelték ki a pápai védők, a kipattanót Kovács tűzte rá, az életerős lövést Szűcs öklözte ki. A 37. percben Tóth indította Popint a jobb oldalon, aki a tizenhatos csücskéről visszagurított Waltner elé, a támadó azonban a vendég kapus ölébe lőtte a játékszert. Szünetben Popin és Nagy Tamás helyett Kenesei és Faggyas kapott lehetőséget, Kenesei nyolc perccel pályára lépése után szabadrúgásból máris tesztelte a soproni portást, ám Heinrich a helyén volt. Nemcsak a hőmérséklet, hanem a színvonal is csökkent, kevés gólhelyzetet láthattak a kilátogatók, a 73. percben Mészáros beadását Eszlátyi az oldalhálóba lőtte, ám ez sem jelentett komoly veszélyt a Pápa kapujára. A 83. percben Király rúgták fel a tizenhatos jobb sarkánál, a labda mögé Kenesei Krisztián állt, aki óriási gólt ragasztott a bal felsőbe, Heinrich kapus meg sem tudott mozdulni a lövésre 1-0. Két perccel később kis híján egyenlített a Sopron, Eszlátyi éles szögből ballal próbálkozott, ám Szűcs eszén nem tudott túljárni. A rendes játékidő utolsó percében Kenesei a bal oldalról is elvégezhetett egy pontrúgást, ezúttal azonban a vendég kapus ki tudta ütni a labdát, az eredmény így nem változott, a Lombard egy felejthető meccsen egy emlékezetes góllal gyűjtötte be a három pontot, így a hétfőn kinevezett Lengyel Ferenc győzelemmel mutatkozott be új csapata kispadján.

Lombard Pápa – Sopron 1-0 (0-0) Gsz.: Kenesei

Lengyel Ferenc: Fontos volt, hogy kapott gól nélkül, de rúgott góllal hozzunk le egy mérkőzést, ez sikerült. Tisztában vagyok vele, hogy a nézőknek nem volt egy látványos meccs a mai, hacsak az nem kárpótolta őket, hogy láthattak egy gyönyörű szabadrúgásgólt. Nekem viszont tetszett, hiszen amit egy napja gyakorlunk, azt a srácok maximálisan próbálták visszaadni a pályán, a hozzáállással is elégedett voltam. Célunk, hogy a hátralévő három bajnokin pontokat szerezzünk, ennek érdekében mindent megteszünk, látszott, hogy fáradtak a srácok, hiszen még ma délelőtt is edzettünk.

Lombard Pápa: Szűcs – Tóth G., Nagy T. (Kenesei a szünetben), Csizmadia, Bogunovic, Böröczky – Zulevs, Csilus (Király 64.), Sluka (Coroian 63.) – Waltner (Benkő 79.), Popin (Faggyas, a szünetben)

Sopron: Heinrich – Fazekas G., Tóth M. ('61 Deme), Jovetic, Maráczi ('61 Pintér) – Fazekas N., Sifter, Kovács (Szabó L. a szünetben), Horváth P. (Mészáros 57.) – Pető, Eszlátyi

A csapat november 18-án a Szombathelyi Haladás otthonában zárja a Ligakupa sorozat csoportmeccseit, a bajnokságban november 22-én 20 órai kezdettel a Budapest Honvéd érkezik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!