Sima győzelmet aratott a Paks a Lombard Pápa felett


2014-11-08 18:06:04  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nso.hu  | 


Sima győzelmet aratott a Paks a Lombard Pápa felett főképe
Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Lombard Pápa együttese a bajnokság egyik meglepetéscsapatához, a Pakshoz látogatott. Két alapemberére sem számíthatott Kovács László vezetőedző, hiszen Marián Sluka és Nagy Tamás is begyűjtötte ötödik sárga lapját a Debrecen ellen, így ők csak a lelátóról szurkolhattak a csapatnak. A Paks jó formában játszik, hiszen legutóbbi nyolc hazai találkozóján nem talált legyőzőre, a mieinkre ezért (is) nehéz 90 perc várt. A pápaiak szakvezetője több helyen is változtatott a múlt heti kezdőhöz képest, a mieink a Szűcs - Tóth G., Csizmadia, Bogunovic, Jagodics – Király, Csilus, Coroian, Zulevs – Benkő, Popin összeállításban kezdtek. Csertői Aurélnak is felforgatott együttest kellett pályára küldenie, hiszen Kecskés és Fiola eltiltás, Szabó, Könyves, Eppel és Simon sérülés miatt hiányzott, a bemelegítésnél pedig Bartha is meghúzódott. A Nemzeti Sport tudósítása szerint az első tíz perc mezőnyjátékot hozott, gólhelyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem. A 19.percben Zulevs került a bal oldalon helyzetbe, aki hét méterről a rövid sarkot vette célba, ám a labdát Molnár kapus bravúrral védte. A 25. percben Haraszti vezetgette a labdát a pápai térfélen, majd 35 méterről kapura lőtt, a kissé kint álló Szűcsnek bravúrra volt szüksége, hogy védeni tudja a léc alá tartó labdát. Öt perccel később egy Kulcsár - Vági összjátékot követően, Vági jobbról lőtte be Harasztinak középre a játékszert, aki kilenc méterről egyből lőtt, az elfekvő Szűcs lábbal bravúrral mentett. A rendes játékidő utolsó percében büntetőhöz jutott a Paks, Haraszti emelt a 16-oson belül Kulcsárhoz, aki jobbról, 12 méterről lőtt, Szűcs bravúros spárgázással védett. A kipattanó azonban újfent Harasztihoz került, aki betört a 16-oson belülre, ahol Tóth Gábor buktatta. A játékvezető 11-est ítélt, melyet Báló a kapu közepébe lőtt 1-0. Fordulás után Szűcsnek két szabadrúgást kellett védenie, előbb Bertus jobb felsőbe tartó pontrúgását, majd Haraszti löketét kellett hatástalanítania. A 68. percben góllá érett a hazai fölény, Tamási indította Harasztit a jobb oldalon, aki a leshatárról indulva vezette a kapura a labdát. A paksi játékos Csizmadia mellett 12 méterről eltekerte a játékszert, mely a bal alsóban kötött ki 2–0. A 73. percben ismét veszélyben forgott a Lombard kapuja, Haraszti 18 méteres szabadrúgása után a labda a bal oldali kapufát érintve hagyta el a játékteret. A 91. percben kialakult a 3-0-s végeredmény, Haraszti indította a bal oldalon a korábban beállt Bort, aki betört a 16-oson belülre, és a kilépő Szűcs felett a kapu közepébe emelt 3–0. A Paks győzelmével feljött a harmadik helyre, a Lombard pedig november 22-én a Budapest Honvéd ellen javíthat.

MVM Paks - Lombard Pápa 3-0 (1- 0) Gsz.: Báló, Haraszti, Bor

Paks: Molnár - Vági, Gévay, Kovács, Báló – Kesztyűs (Nagy R., 73.), Tamási - Kulcsár, Bertus, Hahn (Kiss T., 59.) - Haraszti

Lombard Pápa: Szűcs - Tóth G., Csizmadia, Bogunovic, Jagodics – Király (Kenesei, 66.), Csilus, Coroian, Zulevs - Benkő (Florean 73.), Popin

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!