Egy tucat győri gól a kiemelt bajnokságban


2014-11-07 20:50:18  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Egy tucat győri gól a kiemelt bajnokságban főképe
Az U18-as kiemelt utánpótlás labdarúgó bajnokságban a sereghajtó PELC a 10. helyen álló Győri ETO-t fogadta. Lantai Balázs csapata finoman szólva visszafogottan szerepel a pontvadászatban, a fiatalok 11 bajnoki alatt még nem szereztek pontot, és mindössze három alkalommal tudtak az ellenfél kapujába találni. Az ETO ellen is a tisztes helytállás lehetett a céljuk, a mieink a Szigeti – Lőke, Barcsa, Erdősi, Laki - Varga, Pintér, Sántha, Kovács – Pető, Hornyacsek kezdő tizeneggyel sorakoztak fel a kezdéshez. A vártnak megfelelően alakult az első játékrész, először a hetedik percben rezdült meg a hazai háló, majd negyed óra elteltével már két góllal vezettek a győriek. A folytatásban sem tudott veszélyes támadást vezetni a Pápa, a vendégek pedig kilenc perc alatt háromszor mattolták Szigeti kapust, öt góllal vezetett a Győr a szünetben. A második félidőben jobban játszottak a mieink, volt tartásuk, a hátsó szekció is jobban koncentrált, a 6-0-s vendégsikert végül Sandal Dominik állította be.

PELC U18 – Győri ETO 0-6 (0-5) Gsz.: Sandal 2, Végh 2, Takács, Laczi

Lantai Balázs: Ellentétes félidőket láthattunk, az első játékrészben nem voltam elégedett a fiúkkal, a tolódások, a védekezés akadozott és a párharcokat rendre elveszítettük, amikből gólokat is kaptunk. A második 45 percben kicsit mélyebben védekeztünk, a védekezést szervezettebben oldotta meg a csapat és csak egy gólt kaptunk. A letámadások ellenére is jó volt a labdakihozatalunk, sajnos ezután viszont nem sikerült helyzeteket kialakítanunk.

PELC U18: Szigeti – Lőke, Barcsa, Erdősi, Laki - Varga, Pintér, Sántha, Kovács – Pető (’84 Németh), Hornyacsek (’68 Sipos)

U16-os együttesünk egy fokkal jobban szerepel, hiszen már nem nyeretlenek, két hete a Dunaújvárost három góllal legyőzték, emellett két döntetlen áll a nevük mellett, így el is mozdultak az utolsó helyről. A dobogó második fokán álló ETO igazolta a papírformát, Rozmán László tanítványai szintén hat góllal bizonyultak jobbnak a mieinknél.

PELC U16 – Győri ETO 0-6 (0-4) Gsz.: Zimonyi, Takács 2, Németh, Kugli, Szabó

A csapatok a következő fordulóban Pécsre utaznak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!