Nemzetiségi bemutatóóra a Munkácsyban


2014-11-05 22:57:27  | cikk: Babos Petra  | 


Nemzetiségi bemutatóóra a Munkácsyban főképe
Egy sikeres TÁMOP pályázat, a „Köznevelés az iskolában” című projekt keretén belül a Munkácsy Mihály Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, mint mentoráló intézmény novemberben elindította a „Zweiglein” elnevezésű programot. Az első bemutatóórát ma délután tartották az iskolában, melyen a megye német nemzetiségi oktatási intézményeinek képviselői vettek részt.
Megyeriné Borsó Éva igazgató elmondta, a sikeres közoktatás-fejlesztés érdekében kulcsszerep hárul a mintaadó tartalmat biztosító iskolákra. Céljuk, hogy a programjuk iránt érdeklődő pedagógusok betekintést nyerjenek a nemzetiségi oktatásba.
- A tavalyi év végén a Klebersberg Intézményfenntartó Központ egy pályázatot írt ki, mentoráló intézmény cím elérésére. A Munkácsy-iskola a német nemzetiségi népismeretből írt pályázatot, mellyel nyert is. Ezzel mi leszünk hivatottak arra, hogy az érdeklődő intézmények számára bemutassuk ezt a programot ebben a tanévben, s ha tetszik nekik, akár át is tudják venni. A program keretében havonta négy alkalommal kell rendezvényt, bemutatóórákat tartani, valamint workshopokat. Az érdekfeszítő órákon kívül lesz még a későbbikben főzés, és nemzetiségi családokat is felkutatunk. Arra törekszünk, hogy ezeken az órákon minél több modern tanítási-tanulási stratégia legyen látható, melyek hatékonyak és eredményesebbé teszik a tanulást. A program a 7. n osztályt érinti - mondta az igazgatónő.
A mai bemutatóórát Szücs Judit nyelvtanár tartotta, melyen a „Zweiglein” történetének megismerése volt a téma, szó esett a svábok betelepítéséről és kitelepítéséről is.
Az iskola a soron következő programot november 12-én tartja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!