A reformáció napja: Lélekben kell megújulni


2014-11-01 07:20:26  | cikk: mo  | 


A reformáció napja: Lélekben kell megújulni  főképe
Október 31-én a reformáció napját ünneplik a protestáns egyházak. E jeles nap tiszteletére tegnap este az Evangélikus templomban gyűltek össze a református, a baptista és az evangélikus felekezetek tagjai, hogy közös istentisztelettel emlékezzenek a lutheri tanokra.
Luther Márton a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német Ágoston-rendi szerzetes 1517. október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit, amelyeket a katolikus egyház megreformálása érdekében tett közzé és melyekkel szót emelt az egyházi túlkapások ellen. Luther téziseiben elutasította a búcsúcédulák árusítását, elítélte a búcsú gyakorlatát, illetve a búcsúval való visszaéléseket, bírálta a bűnök pénzzel való megváltását. Polgárdi Sándor evangélikus esperes elmondta, Luther az egyház megújulását kívánta elérni, lefordította a Szentírást, mely ezáltal elérhetővé vált, a könyvnyomtatás elterjedésével eljutottak a lutheri tanok Magyarországra is. Idén, a „Reformáció és kultúra évében” talán még nagyobb jelentősége van az öt solának, amely kifejezi a protestáns reformáció öt alapvető hittételét, azokat az alapokat, amelyek a reformátorok hite szerint a keresztyén élet és hit gyakorlásában alapvetőek – tudtuk meg az esperestől. A sola Christus (egyedül Krisztus), a sola Scriptura (egyedül a Szentírás), sola gratia (egyedül kegyelemből) és a sola fide (egyedül hit által) olyan alapelvek, melyek a protestáns teológia alapját jelentik – véli Polgárdi Sándor. Az esperes hangsúlyozta azt is, a reformáció örök üzenete: „Ecclesia semper reformanda” - vagyis a gyülekezetnek, az egyháznak mindig meg kell újulni.

Ezzel az örökérvényű kinyilatkoztatással összhangban az istentiszteleten Szakács Gergely református lelkész hirdetett igét. A lelkész az újjászületés fontosságát hangsúlyozta. Jézus és Nikodémus párbeszédére alapozva Szakács Gergely elmondta, lélekben kell újjászületni, megfiatalodni. Mindez azt jelentette a reformáció korában, és azt üzeni a ma emberének is, hogy mindig a Bibliához kell igazodni. A hit megteremti azt a kapcsot, amivel Jézus kézzelfoghatóvá, értelmezhetővé tudja tenni számunkra, hogy mit jelent az újjászületés. Lélekben kell hozzáfiatalodni ahhoz a világhoz, amelyben élünk. Szakács Gergely hangsúlyozta, számot kell vetni önmagunkkal.
- Meg kell vizsgálnunk, hogy életünk betölti-e azt a küldetést, melyet Isten ránk bízott. Azt látom, hogy erre nagyon nagy szükség van. Szembe kell néznünk azzal, mennyire tértünk el az Istentől kapott küldetéstől, s ha igen vissza kell térnünk a helyes útra – fogalmazott a református lelkész.

Az ünnepi istentiszteletet követően a felekezetek képviselői koszorút helyeztek el a Pápán tevékenykedő két reformátor, Sztárai Mihály és Huszár Gál közös emlékművénél.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!