Varga Tibor előadása a szkíták és a hunok jogalapjairól


2014-10-24 21:46:38  | cikk: Babos Petra  | 


Varga Tibor előadása a szkíták és a hunok jogalapjairól főképe
Dr. Varga Tibor vallás-és jogtörténész már nem első alkalommal járt Pápán az Edvy Malom hagyományos, Értékein élőben című rendezvényén. Az előadó elmondása szerint nagyon jó kapcsolatot ápol a fogadó tulajdonosával és a közönség is érdeklődik a témái iránt.
A szívbe írt igazság című előadás során a szkíták és a hunok jogalapjairól esett szó.
Dr. Varga Tibor elmondta, a szkíták jellemébe van oltva az igazság, miszerint két fajta embertípus figyelhető meg, az egyik a baráti kötelékeit úgy ítéli meg, hogy megéri vagy nem, a másik pedig az, aki a szeretet által hoz létre köteléket.
- A nyugati népek nem kötöttek vérszerződést. Anonymus leírta, a vérszerződés a magyar hagyomány szerint a magyarság első alapszerződése. A szerződést a hagyomány szerint a hét vezér kötötte Etelközben oly módon, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítéseképpen vérüket egy edénybe csorgatták és ott összekeverték. Ilyen fajta szerződés kötése a szkítáknak és a magyaroknak van csak. A magyaroknál a komázásnak van hagyománya fehérvasárnapon. Ez azonos neműeknél létezik, az ember nem születik tökéletesnek, s a másikban meglátja azt, ami belőle hiányzik, ez a barátság megerősítésének, megpecsélésének jele - mondta az előadó.
Dr. Varga Tibor leszögezte, a vérszerződés a szeretetről szólt, s nem arról, hogy kinek érte meg az a cselekedet. A szerződés a barátságon alapul, mivel a szeretet kötötte össze azokat az embereket, akik szívükből származó vérrel bizonyították ezt be.

A programon dr. Varga Tibor felhívta a jelenlevők figyelmét a Szent Korona Szabadegyetem programjaira, vagyis a IX. Szent Korona Konferenciára, amelyet Budakalászon rendeznek december 27. és 29. között. A programon előadások, kiállítás és koncert várja az érdeklődőket, de a gyerekekre is gondoltak a szervezők, őket kézműves foglalkozásokra invitálják. Elmondta még azt is, hogy 2015 februárjában új képzés indul a Szabadegyetemen, a magyar műveltség szak mellett pedagógus továbbképzésre is lehet jelentkezni.
Végül a VI. Szent Korona Tábort ajánlotta mindenkinek, amely 2015. július 3. és 6. között lesz.
Dr. Varga Tibort legközelebb november végén tart előadást az Edvy Malomban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!