Judo: Őszi utánpótlás versenyek


2014-10-24 15:37:59  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Judo: Őszi utánpótlás versenyek főképe
Nemcsak felnőtt, de utánpótlás szinten is eredményes időszakon van túl a Bakony Judo Klub. A versenyidőszak Oroszlányban kezdődött, ahol a pápaiak hétfős csapata Dékány Attila és Kovács Gábor edzők vezetésével egy első (Tóth Dorottya), három második (Piriti Rebeka, Tóth Dominik, Szolga Larisza ), egy harmadik (Bakos Olivér) és két ötödik helyet (Dékány Bálint, Mészáros Botond) gyűjtöttek be. Oroszlány után a judókák Eger felé vették az irányt, ahol a serdülők között Tóth Dorottya lépett tatamira.
- Egerben a serdülő korosztály országos rangsor versenyét rendezték, amely egyben a hagyományos Tóth Péter Emlékverseny is volt – elevenítette fel a kupát Végh József, a Bakony Judo Klub elnöke. Egyesületünket Tóth Dorottya képviselte, aki a -57 kilogrammos súlycsoportban mindössze a későbbi győztestől szenvedett vereséget, és így a második helyen végzett. Ugyancsak Dorottya képviselte a klubot a Pakson lebonyolított Atom Kupán, ahol a megszokott -57 kilogrammos súlycsoportban ezúttal a 4. helyen zárta a versenyt. Ezt követően Budapesten, az UTE Küzdősport Csarnokában került sor az U23-as korosztály országos bajnokságára, ahol Székely Mária immáron a -52 kilogrammos súlycsoportban állt tatamira és végül az 5. helyen végzett. Másnap ugyanitt a diák „A” korcsoport (12 évesek) országos bajnokságát rendezték meg, Szolga Larisza a -50 kilogrammos súlycsoportban állt szőnyegre és egészen a bronzmérkőzés lehetőségéig jutott, ám ott sajnos ellenfele diadalmaskodott, így végül a nagyon értékes 5. helyen végzett. A fiúk -38 kilogrammos kategóriájában Mészáros Botondnak szoríthattunk, aki élete talán legjobb formáját mutatva négy mérkőzésen helytállva (két győzelem, két vereség) a még pontszerző 7. helyen végzett. Koroncóra egy felkészülési versenyre a klub nyolcfős csapata utazott el. Volt, aki jól teljesített, más kevésbé, de összességében nagyon hasznos volt, jól szolgálta a felkészülést a további, komolyabb megmérettetésekre, Dékány Bálint és Tóth Dorottya első helyezést szerzett, Piriti Rebeka, Kiss Márton, Vida Máté, Pákozdi Bence, Sági Dániel második lett, Tóth Kristófnak egy harmadik hely jutott. A versenyek sorát a győrszentiváni junior „B” korcsoport (18 évesek) országos bajnoksága zárta. Sági Dániel súlycsoportot váltva a -100 kilogrammos kategóriában állt tatamira, ahol végül az 5. helyen zárta a versenyt. A még ifjúsági korú versenyző számára természetesen a saját korcsoportjának országos bajnoksága lesz a legfontosabb, és az a verseny az arra való felkészülést szolgálta.
A versenyzőket Balikó András, Dékány Attila, Kovács Gábor és Végh József edzők készítették fel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!