Pályaválasztási vetélkedő - Szakmabemutatók az Acsádyban


2014-10-21 15:15:27  | cikk: mo  | 


Pályaválasztási vetélkedő - Szakmabemutatók az Acsádyban főképe
Ötödik esztendeje szervezi meg pályaválasztási vetélkedőjét az Acsády Ignác Szakképző Iskola. A nyolcadikos diákokat célzó programmal az intézmény segíteni kívánja a végzős diákokat a pályaválasztásban, játékos feladatokkal, megmérettetés formájában ismerteti meg velük a szakiskolai és szakközépiskolai képzések kínálta szakmákat.

Kovács Tamás, az Acsády Ignác Szakképző Iskola intézményegység-vezetője elmondta, igyekeznek motiválni a pályaválasztás előtt álló fiatalokat abban, hogy érdemes szakmát tanulni, hiszen egy mesterség kitanulásával ugyanolyan teljes értékű életet élhetnek, akárcsak egy diploma megszerzése után. A vetélkedő szervezője összefoglalta, minden – az Acsádyban oktatott – szakmacsoport bemutatkozott a programon, a résztvevők kreatív feladatokon keresztül nyertek bepillantást az egyes szakmák rejtelmeibe. Nemcsak szóbeli tájékoztatást kaptak az adott mesterségről, foglalkozásról, hanem ízelítőt is kaptak belőle, sőt maguk is kipróbálhatták a szakma eszközeit. Így megismerkedhettek a szociális gondozó és ápoló, a hegesztő, a gépi forgácsoló, a villanyszerelő, az autószerelő, a kőműves és hidegburkoló, az asztalos, az erősáramú elektrotechnikus vagy a faipari technikus képzés követelményeivel és lehetőségeivel. A diákok festhettek falra, kézbe foghatták az egészségügyben használatos eszközöket, az egyes szakmák szerszámait, megtekinthették a szakmacsoportok műszereit, próbababát öltöztettek vagy éppen fát gyalultak a vetélkedő keretében.

Kovács Tamás elmondta azt is, évente 5-6 csapat jelentkezik a megmérettetésre, amely közel 40 fő részvételét jelenti. Bár nem magas ez a létszám, de örömmel látják, hogy egyes tanulók nagy érdeklődést mutatnak az intézmény kínálta szakmák iránt, és többen jelentkeznek a képzésekre.
A pályaválasztás előtt álló fiatalok számára több rendezvényt is szervez az Acsády Ignác Szakképző Iskola, a következő az intézmény nyílt napja lesz november 26-án.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!