Hamarosan elkészül az Esterházy úti járda


2014-10-20 16:52:14  | cikk: mo  | 


Hamarosan elkészül az Esterházy úti járda főképe
Mint arról korábban már beszámoltunk, az Esterházy úton megkezdték a szakemberek a járda felújítását. A meglévő járdafelületet ugyanis az időközben szükségessé vált közmű-beavatkozások, a csapadékvíz-elvezetés elégtelensége és a felnövekvő fák gyökerei tönkretették, a járófelület egyeletlenné vált, balesetveszélyes szakaszok alakultak ki. Áldozó Tamás polgármester a nagy mértékű gyalogosforgalmat bonyolító járdafelület felújítása kapcsán elmondta, szükségessé vált a beruházás beillesztése a város 2014. évi járdaépítési programjába. A közel 26 millió forintból megújuló több mint 500 méter hosszú járdafelület nagysága csaknem 1700 négyzetméter, mely a Béke tértől az I. világháborús emlékműig tart. A városvezető megjegyezte, az új burkolat nem húzódik végig a Szent István úti zebráig, miután az I. világháborús műemlék felújítására és környezetének rendezésére benyújtott pályázat még elbírálásra vár. Így sikeres elbírálás esetén jelentős összeg maradhat a város kasszájában.

A sajtótájékoztatón kiderült, a burkolókő kiválasztásakor figyelembe vették, hogy az utca helyi védelem alatt áll, így egy antik hatású, a korabeli utcaképhez igazodó burkolat került a járdafelületre. A járdához új szegélykövezés is készül, megújul az Esterházy út ezen oldalán lévő autóbuszmegálló felület, és a Vörösmarty valamint Hunyadi utcák kereszteződésénél alakítják ki az akadálymentes közlekedés lehetőségét.

Áldozó Tamás elmondta, az utcakép egységesítése tekintetében még sok a feladat, tervezik az utcai fasorok állapotának felülvizsgálatát és a városrész megújulását jelentheti az egykori dohánygyár épületének felújítása is.

A városvezető megjegyezte azt is, nemcsak az Esterházy úton zajlanak járdafelújítási munkálatok. A tapolcafői járdaépítésre előirányzott költségvetésből jelentős pénzmaradványokat, mintegy 8 millió forintot használhatnak fel a településrészen újabb járdafelületek kialakítására.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!