"A petőfis név ma is jól cseng" - 20 éve költözött új épületébe a Petőfi-gimnázium


2014-10-20 15:19:53  | cikk: mo  | 


"A petőfis név ma is jól cseng" - 20 éve költözött új épületébe a Petőfi-gimnázium főképe
Kiállítással, előadásokkal, sportprogramokkal ünnepli új épületbe költözését a Petőfi Sándor Gimnázium három napon át. Az oktatási intézmény 1994 szeptemberében kezdte meg első tanévét a Várkert úti épületben. Az ünnepségsorozat nyitóceremóniáján részt vett dr. Kontrát Károly államtitkár, Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, Egyházi Andrea tankerület-igazgató, valamint az intézmény jelenlegi és nyugalmazott pedagógusai, diákjai és öregdiákjai.

A jeles alkalom kapcsán Áldozó Tamás – aki maga is petőfis diák volt – azt hangsúlyozta, minden oktatási intézmény esetében fontos, hogy közössége kötődjön az épületéhez. Hiszen amikor az ember a gimnáziumi éveire gondol, akkor mindig az épületre emlékezik, ahol az adott időszak eltelt. A polgármester megjegyezte, bár számára a gimnáziumi évek a Petőfi-gimnázium régi épületében teltek, s így ő nem ehhez az épülethez kötődik, mégis az érzés minta lehet azok számára, akik itt, a Várkert úti épületben végeztek.
- Bár nem ehhez az épülethez kötődöm, azt gondolom, az én iskolám ott van, ahová a tablómat viszik. Az én tablóm pedig itt van, tehát ide tartozom Önökhöz. A munkánkkal pedig ki is tudjuk fejezni, hogy ennek a közösségnek a tagjai vagyunk – fogalmazott a városvezető.

Kontrát Károly felidézte azt a hosszadalmas és küzdelmekkel teli utat, mely a Petőfi Sándor Gimnázium új épületének felépítéséhez, majd pedig a költözéshez vezetett. Az államtitkár elmondta, jelentős és jó döntés volt, hiszen az intézmény olyan többlettudást adott diákjainak, amely meghatározó volt az akkori képviselő-testület döntése tekintetében. A politikus hangsúlyozta azt is, a beruházás széles körű összefogással valósult meg, melyhez a diákság, a város lakói, a képviselő-testület, az önkormányzat, az országgyűlési képviselők és a kormány is hozzátette segítségét. Az államtitkár 1974-ben érettségizett petőfis diákként, ehhez kapcsolódóan elmondta, jó volt petőfisnek lenni, és nagy örömmel tért vissza a közösségbe ma is.

A 20 évvel ezelőtti birtokba vétel kapcsán Huszár Endre, az intézmény igazgatója elmondta, az új épületbe költözés sokkal többet jelentett számukra, mint kiváló tárgyi feltételeket az oktató-nevelő munkához.
- Azt jelentette, hogy három tanévnyi létbizonytalanság után biztos jövő elé nézhetünk. Azt, hogy városunk vezetése elkötelezett a Petőfi Sándor Gimnázium fennmaradása mellett. Innentől rajtunk volt a sor, hogy megmutassuk: érdemesek vagyunk a bizalomra, méltóak azokra az infrastrukturális feltételekre, amelyek itt fogadtak bennünket. Úgy érzem, az új épületben eltöltött 20 tanév, annak eredményei, a már itt végzett diákgeneráció sikerei minket igazolnak – húzta alá az intézményvezető, majd kiemelte, a petőfis név ma is jól cseng a városban és tágabb környékén is, sőt, hála az öregdiákok sikereinek, országhatárainkon belül és azokon túl is.

Erről árulkodik az elmúlt 10 évet összefoglaló emlékkönyv is, melyet a mai ünnepségen mutatott be az igazgató. A kötet összefoglalja az elmúlt évtized eseményeit, megemlékezik a kiemelkedő teljesítményt elért tanulókról, közli a pedagógusok névsorát és szól az iskolán kívüli tevékenységekről, a diákok munkájáról. Huszár Endre köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak az emlékkönyv elkészítéséhez, köztük Pápa Város Önkormányzatának, amely 800 ezer forinttal támogatta a könyv megjelenését.

Az ünnepségen nyílt meg az intézmény pedagógusainak és diákjainak alkotásaiból összeállított tárlat, melyben festményeket és fotókat válogattak a kiállításra. Ruttmayer-Kajtár Szilvia a tárlat megnyitója kapcsán a művészet, az alkotások befogadására biztatta a megjelenteket.
A kiállításmegnyitót követően a Petőfi-gimnázium öregdiákjainak előadásait hallhatták az érdeklődők.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!