Somfai Balázs az emlékjel állításról a Pápai Polgári Körben


2014-10-16 22:47:24  | cikk: HuHa  | 


Somfai Balázs az emlékjel állításról a Pápai Polgári Körben főképe
A kommunista diktatúra idején megnyomorított kulákok és városi polgárok tiszteletére kíván emlékjelet állítani a Pápai Polgári Kör. A tervezett tölgyfa kopjafa tervei elkészültek, a kör ma esti összejövetelén pedig arról volt szó, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy emlékműnek, milyen funkciót kell betöltenie ahhoz, hogy állítói mindenkor vállalhassák egykori döntésüket.
A rendezvény vendége Somfai Balázs nyugalmazott levéltáros volt, aki elöljáróban úgy fogalmazott, a pápai hallgatóság eddig őt jámbor történelmi kérdésekben, várostörténeti témákban hallotta megnyilatkozni, ám ez a mostani előadás egészen másról szól, hiszen ezúttal szakértőként kérték fel az ismertetőre.
-Egy emlékmű valóban egy személynek, eszmének vagy eseménynek állít emléket, de nem kevésbé fontos az emléket állító közösség számára sem, és nagyon fontos azt is tudni, hogy az emlékművek, emlékjelek elvben örök időkre szólnak. Ebből viszont az is következik, hogy legyen igényes, kiegyensúlyozott, tárgyilagos és vállalni lehessen a későbbi korokban is – mondta.
Egy emlékjel feladata, hogy emlékeztesse valamire azokat, akik állították és azokat is, akik idegenként megállnak előtte. De feladata, hogy nevelje a következő generációkat, hogy figyelmeztessen a tanulságokra, ugyanakkor legyen közösség összetartó ereje azok számára, akik állították, akik főt hajtanak előtte, akik gondozzák.
-Ezeket a szempontokat minden emlékmű, emlékjel esetében meg kell vizsgálni, éppúgy, mint a kivitelezés módját, az arányoktól kezdve az emlékjel anyagáig, a rajta olvasható szöveg betűtípusáig és tartalmáig, nehogy később kifogás érje az emlékművet és állítóit is.
Az előadó számos olyan információt közölt a megjelentekkel, amelyeket az emlékoszlopok állításának szabályaiként kell alkalmazni és megosztotta észrevételeit a készülő alkotással kapcsolatban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!