Képtelen történet - Újabb pápai filmet mutattak be


2014-10-16 22:03:35  | cikk: mo  | 


Képtelen történet - Újabb pápai filmet mutattak be főképe
A Petőfi moziban teltház előtt mutatták be a legújabb pápai filmet, a Képtelen történet című alkotást. A Forrás Kulturális Alapítvány, a Pápa Városi Televízió és a Soproni Petőfi Színház közös produkciója pályázati forrásból, a Miniszterelnöki Hivatal Civil Alapjának 8 millió forintos támogatásával valósulhatott meg. Az alkotók a holokauszt-emlékévhez csatlakozva Hámori András dokumentumregénye nyomán egy valóságos alapokon nyugvó, ám feldolgozásában fikciós filmet készítettek, amelynek témája az emlékezést segítheti. A történet ugyanis arról szól, hogy egy pápai származású író festménye hátoldalán egy zsidó családot ábrázoló fényképet talál. A rajta lévő írásból kiderül, hogy a fotón szereplő szülők hagyták a képet fiúkra. Az író a rejtély nyomába ered, felkeresi szülővárosát, ahol újabb információkhoz jut. A legfontosabb támpont nagynénje naplója, amelyből kiderül: a zsidó pár elcserélte a gyermeket, hogy biztonságban legyen az üldöztetés idején. Az író megtalálja azt az asszonyt, aki sajátja helyett felnevelte a zsidó fiúcskát. Bár a történet főszereplője a fiú, a film cselekménye nem az ő életét követi nyomon, hanem a megmentésében részt vevők szemszögéből mutatja be a holokauszt borzalmait.

Az alkotók egybehangzóan nyilatkozták, komoly városi összefogással készült el a film, hiszen az alacsony költségvetés és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt sok segítő kézre volt szükség. Pápa Város Önkormányzata, közintézmények, helyi vállalkozások, magánszemélyek nyújtottak segítséget, biztosítottak helyszínt és kellékeket a forgatáshoz. A két hét alatt, pápai és soproni helyszíneken forgatott film forgatókönyvét Németh Ervin írta, az alkotást Bozsogi János rendezte. A tévéjáték elkészítésében a Pápa Városi Televízió intézményvezetői is aktívan közreműködtek, Mike László operatőre volt a produkciónak, Varga András pedig az utómunkában tevékenykedett, a vágás az ő érdeme. A stáb már nem először dolgozik együtt játékfilm elkészítésén, hiszen ugyancsak a pápai utcákon forgatták a Morcogi című ifjúsági tévéjátékot, majd 2010-ben A napfényben fürdő kastély is a városban készült.

A bemutatót követően Áldozó Tamás elismeréssel szólt az alkotásról. A polgármester kiemelte, hátborzongató és egyben csodálatos szembesülni azzal, hogy amit mi a város történeteként magunk mögött tudhatunk, mennyi – a filmben látottakhoz hasonló – tragédiából, emberi sorsból, fordulatból és örömből áll össze. Hangsúlyozta azt is, a holokauszt-emlékév sok közösséget sarkallt arra, hogy szembenézzen a történelemmel és feldogozza az eseményeket. Az évfordulóra összeállt tárlatok, műalkotások, filmek segítenek abban, hogy a befogadó a maguk természetességében ítélje meg a különböző emberi magatartásokat. A városvezető hozzátette, vannak azonban olyan közösségek, amelyek látásmódjának alakítása még nagyon sok energiát követel a jövőben.

Pataki András, a film producere elmondta, évekkel ezelőtt Mike László csúsztatta zakójának zsebébe Hámori András Képtelen történet című regényét, de forráshiány miatt a történet sokáig lapult a fiókban. Miután a Miniszterelnöki Hivatal pályázatot írt ki a holokauszt-emlékév kapcsán, az alkotók azonnal kaptak az alkalmon, s elképzelésük támogatásra talált. A producer hozzátette, a film oktatási célokat is szolgál, hiszen amennyiben a téma tanári nyitottságra lel, az oktatási intézmények hozzáférhetnek az alkotáshoz. A Soproni Petőfi Színház igazgatója hangsúlyozta, sok fiatal számára a történelmi tananyag száraznak tűnhet, azonban ha a tényeket emberi sorsokon keresztül jelenítjük meg, sokkal színesebb lesz kép, átélhetőbb, átgondolhatóbbá válik a cselekmény.

Bozsogi János, az alkotás rendezője leszögezte, nem gondolta, hogy valaha holokauszt-filmet fog készíteni, a dokumentumregényt olvasva azonban úgy érezte: a történet filmért kiált. A rendező kiemelte, az üzenet egyszerű: „Nincs olyan, hogy bűnös nemzet. Minden korban vannak és voltak tisztességes, becsületes emberek, és vannak gazemberek. És vannak olyanok, akik akár az életüket is hajlandóak áldozni azért, hogy megmentsenek másokat” - foglalta össze Bozsogi János.

A Pápa Városi Televízió vezető operatőre és intézményvezetője arról beszélt, hogy a televízió stábja mindig nagy örömmel működött közre a városban készült filmek megvalósításában. Varga András elmondta, vannak még ötletek a tarsolyban, s miután a pápai filmeket nagy érdeklődés övezi, így reméli, lesz alkalom az elképzelések megvalósítására. Mike László felidézte, dr. Hermann István biztatására vette kézbe Hámori András könyvét, majd felfedezve benne a lehetőségeket, felhívta rá társai figyelmét. Számos pápai helyszín visszaköszön a filmben, forgattak a Csáky utcában, a Fő téren, a Kossuth utcán, a Plébánia-soron, de több pápai ajánlotta fel lakását a forgatás helyszínéül. Ugyanezt az áldozatkészséget tapasztalták Sopronban is, ahol három napot forgatott a stáb – tette hozzá az operatőr.

A filmbemutatón részt vett Hámori András, a Képtelen történet című dokumentumregény szerzője is. Az író örömmel tekintette meg a kötete alapján készített filmalkotást.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!