Norvég diákok ismerkedtek városunkkal


2014-10-13 13:10:03  | cikk: Babos Petra  | 


Norvég diákok ismerkedtek városunkkal főképe
A közelmúltban a QSI Nemzetközi Iskolahálózat pápai tagintézményében tanuló norvég diákok két tanáruk és néhány lelkes szülő kíséretében városunk legfontosabb nevezetességivel ismerkedtek.
Ingjerd Liberg, a QSI International School tanára hírportálunk kérdésre elmondta, hogy nagyon tetszik nekik a város.
- Azért döntöttünk úgy, hogy egy rövid kirándulás keretében részletesebben is megismerkedünk Pápa látnivalóival és történelmével, mert az iskolánkban a Társadalmi környezetünk nevű tantárgynak ez egy fontos témaköre. Úgy gondolom, nagyon lényeges, hogy legyenek ismereteink arról a helyről, ahol élünk. A legtöbb gyerek, aki most a városban tanul, négy évet fog itt eltölteni.
A tanárnő, aki már egy éve él Pápán, hozzátette, hogy a magyar nyelvet nagyon nehéz megtanulni és megérteni. A nyelvtan bonyolult, a szavak pedig elég hosszúak. A kedvenc magyar szava az „egészségedre”. Először rosszul tanulta meg ezt a szót, és így vicces jelentése lett volna a norvég nyelvben, vagyis: „tojás van a szakállban a fán” - mesélte mosolyogva a pedagógus. A gyerekek és a tanárok is tanulják a magyar nyelvet, mert nem akarnak „buborékban”, elszigetelve élni a helyiektől.
A magyar embereket kedvesnek tartja, de egyben kissé félénknek is, főleg, ha arról van szó, hogy angolul kell megszólalniuk. Ezért kicsit nehéz kapcsolatot teremteni velük - mondta.
A fiatal hölgy elárulta még, hogy szeretnek itt élni, a városközpontot és a régi épületeket különösen lenyűgözőnek találják.
A kirándulás során a gyereknek a legjobban az Esterházy-kastély tetszett, ahol nemcsak időutazást tettek, hanem barokk jelmezbe is beöltözhettek. A Nagytemplom tornyába is örömmel másztak fel, s csodálták meg a várost madártávlatból. De az egyiptomi múmia és a Kékfestő Múzeum is elnyerte tetszésüket.

A séta során fényképeket és videó felvételeket készítettek a diákok, melyből a későbbiekben szóbeli és írásbeli beszámoló készül majd az iskola többi tanulója, illetve az újonnan érkező norvég gyerekek számára. a

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!