A Jobbik támogatottja elégedett eredményével


2014-10-13 02:33:07  | cikk: HuHa  | 


A Jobbik támogatottja elégedett eredményével főképe
-Egy kicsit nagyobb részvételi arányra számítottam – mondta dr. Szőke László, független polgármesterjelölt vasárnap este két órával az urnazárás után. A Jobbik támogatásával induló jelölt a párt Szent László utcai irodájában várta a választás eredményeit. Meglátása szerint a regnáló polgármester mellett induló jelölteknek nagyobb esélye lett volna nagyobb részvételi aránynál.
-Én, aki augusztus 15-én robbantam be a köztudatba - hiszen ezt megelőzően látványos közéleti tevékenységem nem volt -, igazán szép eredménynek tekintem ezt a közel 20 százalékos arányt, amit elértem. Erre lehet építkezni, előttünk áll öt év, vannak alapok, amikből ki lehet indulni, ki lehet még alaposabban dolgozni azt a programot, amit a lakosság elé tártam – fogalmazott. Dr. Szőke László hozzátette, hatalmas támogatást kapott a logisztika területén a Jobbiktól, a szórólapok, plakátok terjesztésében, de az aktivisták is nagy segítségére voltak a kampány során.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e elképzelései a továbbiakban is a Jobbikkal, úgy válaszolt, a várossal vannak elképzelései. Mint mondta, a város érdekében bárkivel hajlandó együttműködni, akinek olyan az értékrendje, mint az övé. 
-A konzervatív, nemzeti értékrendszer tűzöm továbbra is a zászlómra – mondta.

(A Jobbik helyi elnöke, Orbán Imre nem járult hozzá, hogy irodájukban felvételeket készítsünk, így csak a támogatásukkal induló polgármesterjelöltről készíthettünk fotót.)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!