A térség országgyűlési képviselője is leadta szavazatát


2014-10-12 18:36:37  | cikk: mo  | 


A térség országgyűlési képviselője is leadta szavazatát főképe
Dr. Kovács Zoltán államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kevéssel hat óra előtt lépte át a Napsugár Bölcsődében kialakított szavazóhelyiség küszöbét. A fideszes képviselő elmondta, ugyanúgy izgul most is, mint amikor az ő képviselőségéről döntöttek a választópolgárok.
Ez egy értékközösség és közös ügyről van szó, arról, hogy miként halad előre a továbbiakban a város jövője, és miként tud majd a leendő testület együttműködni a kormánnyal, élni a kormányzati lehetőségekkel – fogalmazott.

A politikus a részvételi adatok kapcsán elmondta, az arányok hasonlóak az elmúlt időszakban mértekhez, de jobbak, mint az időközi választáson tapasztaltak. Az országgyűlési képviselő 35-40 százalék közötti részvételi adatokat vár a nap végére.

- Elégedett lennék, ha Áldozó Tamás – az én utódom – polgármester maradna. Ha pedig többséget tudhat maga mögött a testületben, az mindenképpen garancia a nyugodt, helyi kormányzásra. Emellett szeretném, ha a maguk elé tűzött célokat, terveket meg tudnák valósítani. Én természetesen mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy e tekintetben sikeresek legyünk az elkövetkezendő öt esztendőben – fogalmazott dr. Kovács Zoltán, majd elárulta azt is, az eredményeket a Fidesz-KDNP csapatával, a Galéria Bisztróban várja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!