Megáldották a Szent Benedek Plébánia megújult épületét


2014-10-11 18:18:36  | cikk: Babos Petra  | 


Megáldották a Szent Benedek Plébánia megújult épületét főképe
Ünnepélyes keretek között áldotta meg ma délelőtt dr. Márfi Gyula érsek a pápai Szent Benedek Plébánia megújult épületét, valamint az udvarban álló kőkeresztet.
A tókerti templom lelkipásztori feladatait Szíjártó László atya látja el, aki köszönetét fejezte ki az adományokért, mind a Veszprémi Érsekségnek, mind Pápa Város Önkormányzatának, s nem utolsó sorban a híveknek.
- Nyár végén készült el a plébánia külső tatarozása, amire nagy szükség volt, hiszen már elég régi az épület, sok helyen omladozott a vakolat. Kicseréltettük a nyílászárókat, így a beruházás 5,3 millió forintba került, aminek nagy részét felajánlásokból kaptuk. Ezzel egy időben felújíttattuk az udvarban álló keresztet is, ami még Zsiga atya idején került ide, s már nagyon elmohásodott, ezért megtisztíttattuk. Ennek költsége körülbelül százezer forintba került. Még egyszer köszönjük mindenkinek a támogatását, sok társadalmi munkát is felajánlottak, sokan a segítségünkre voltak - mondta az atya, majd hozzátette, a felújítások ezzel nem értek véget, a jövőben a tetőt, a templom hátsó részét tervezik megújítani és a hittantermet is szeretnék bővíteni.
Szíjártó Lászlótól megtudtuk azt is, a tókerti közösség nagyon összetartó, szívügyüknek tekintik a templomot, segítenek, amiben csak tudnak.
- A templomba szerencsére sok fiatal is jár, főleg családok kisgyerekkel. Úgy gondolom ez a városrész egy kicsit más, mint a többi, hiszen sokkal családiasabb, a templom is kisebb és barátságosabb - tette hozzá az atya, hozzáfűzte, hogy ő 2007 óta dolgozik itt és jól érzi magát ebben a közösségben.

Az avatón dr. Márfi Gyula érsek is örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan hozzájárultak a tókerti plébánia felújításához, ami példaértékűnek számít. A mai napon a prédikációban a Szent Keresztről beszélt az érsek. Mint mondta, a Buddha álláspontja szerint az ember eddze meg magát, s tegye érzéketlenné a szenvedést. Elsősorban a lelki érzéketlenséget hangsúlyozta. Az Indiában élő fakírok pedig a testi érzéketlenséget dolgozták ki.
- A nyugati világ a különböző szerekben, fájdalomcsillapítókban, mint például a drogban hisz. Amennyiben lehet, az ember enyhíteni akarja a szenvedést. Jézus is ezt tette, például a betegek gyógyításával.

Végül dr. Márfi Gyula megáldotta a keresztet és a megújult épületet, majd ünnepi szentmisével folytatódott a program.
Az ünnepélyen közreműködött Kincses László, Pusztainé Becskereki Virág, Pusztai Boglárka és Szabó Tamás. Az ünnepségen részt vett dr. Mail József apát-plébános, dr. Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, Rádi Róbert kabinetvezető.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!