Családi nap a Kékfestő Múzeumban


2014-10-11 16:39:45  | cikk: mo  | 


Családi nap a Kékfestő Múzeumban  főképe
A Kékfestő Múzeum két családi napot tervezett megvalósítani ebben az esztendőben, egyet tavasszal, egyet pedig ősszel. A pünkösdi után a mai napon délután és este várják az érdeklődőket, a programban kézműves játszóház és két ősbemutató szerepel. Vonnák Andrea múzeumpedagógus elmondta, a kézműves foglalkozást az intézmény munkatársa, Győry Eszter és a múzeum önkéntesei, Kovács Katalin és Megyeri Zsuzsanna vezették. A résztvevők őszi papírdíszeket készítettek, amelyekre aztán a később bemutatott gyermekdarabban szükségük is volt.
A Dé-Mol társulat új darabja, a Vándor vitéz című előadás ugyanis megszólítja a gyermekközönséget, bevonja őket a produkcióba. Olyannyira, hogy a részben improvizációra épülő darab menetét akár ők is befolyásolhatják. Molnár Zsolt, a társulat művészeti vezetője elmondta, készítettek már hasonlóan interaktív gyermekdarabot, a Csalóka Pétert, ez a produkció azonban egészen új. A darabot Iványi Balázs írta. A történet egy szegénysorsú parasztlegényről szól, aki mindig segít az útjába kerülő elesetteken. A produkciót első ízben a Kékfestő Múzeum udvarán mutatta be a társulat, ma délután.

Nemcsak a Dé-Mol társulat darabja debütál ma a múzeumban, a családi nap részeként az S.K. Társulat is elhozza legújabb bohózatát a közönségnek. A Négyen éjfélkor című kamaradarabot M. Varga Veronika, Szabó Erika, Nagy Imre és Szabó Szilárd állították színpadra. A társulat négy tagja este 7 órakor mutatja be a két házaspárról szóló, humorral átszőtt, mégis rendkívül életszagú történetet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!