Grőber Attila: Erős társadalmi többségre van szüksége a városnak


2014-10-10 19:51:10  | cikk: mo  | 


Grőber Attila: Erős társadalmi többségre van szüksége a városnak főképe
Grőber Attila kampányzáró sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a pápaiak számára a Baloldali Együttműködés kínálja azt a politikai alternatívát, amely a realitás talaján maradva nem ígérget, nem személyeskedik, és amely konkrét javaslatokat fogalmaz meg. A Pápai Baloldali Együttműködés polgármesterjelöltje szerint október 12-én két alternatíva közül választhatnak a polgárok.
- Az egyik oldalon ott állnak a papíron már megfogalmazott, de a valóságban még nem létező projekttervek, miközben a másik oldalon konkrétumokon alapuló, a pápaiak életét javító program áll. Programunkban 47 olyan javaslatot tettem, amelyek a város fejlődését szolgálják – emelte ki a szocialista képviselő.

Grőber Attila leszögezte, nem pártokban kell bízni. Megítélése szerint Pápát nem a pártok, hanem a város egésze, közössége változtathatja meg.
- Én a pápaiakban bízom. Abban bízom, hogy vasárnap és a következő öt évben lesznek elég bölcsek ahhoz, hogy jól döntsenek. Az önkormányzat előtt nehéz és súlyos döntések állnak a következő években. Bármilyen testületi többség lesz, és bárki lesz is a polgármester, mindenképpen erős társadalmi felhatalmazásra van szükség. Nem elég választást nyerni. Társadalmi többségre van szükség. Ehhez pedig az kell, hogy minél többen menjenek el választani – hangsúlyozta a jelölt.

A politikus úgy véli, a Baloldali Együttműködés jelöltjei emelt fővel várhatják az eredményeket, hiszen sokat dolgoztak, reális alternatívát mutattak és igyekeztek megszólítani a választópolgárokat több színtéren is. Grőber Attila a mögöttük hagyott kampányt politikailag korrektnek nevezte, s bízik benne, hogy ez a következő napokban is így marad.

A szocialista polgármesterjelölt az elmaradt vita kapcsán megerősítette, a Fidesz helyi vezetése valóban nem kapott írásos meghívót a keddi vitára, azonban a felgyorsult információáramlás korában bizonyára eljutott a meghívás az érintettekhez – fogalmazott.
- Jobban tisztelem a polgármester urat, minthogy ilyen választ vártam volna tőle. Ennél bátrabban kell felelősséget vállalni – reagált Grőber Attila.

A Pápai Baloldali Együttműködés választási programja tekintetében a politikus kérdésre válaszolva elmondta, programjuk 12 pontos kivonata szórólapon olvasható, míg a teljes dokumentum a polgármesterjelölt honlapján tekinthető meg.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!