Felújították a tapolcafői orvosi rendelőt


2014-10-09 21:03:19  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Felújították a tapolcafői orvosi rendelőt főképe
Megszépült, megújult a tapolcafői orvosi rendelő, amelyet ma délután átadtak a helyiek nagy-nagy örömére. Zsegraics Gyula, a tapolcafői részönkormányzat elnöke, a körzet önkormányzati képviselője elmondta: mintegy 7 millió forintból újult meg a rendelő. Az összegből elvégezték az épület akadálymentesítését, komplett burkolatcserét hajtottak végre, valamint kicserélték a nyílászárókat. Emellett megújult a létesítmény gépészeti rendszere, illetve víz- és villanyhálózata. Egy ponton a tetőzetet is meg kellett erősíteni. A munkálatokkal nem egészen másfél hónap alatt elkészültek – tudtuk meg Zsegraics Gyulától.

Az önkormányzati képviselő kérdésünkre megemlítette a Tapolcafőn az elmúlt időszakban végrehajtott fejlesztéseket is. Tájékoztatása szerint többek között játszóteret, járdákat, buszvárót, vízelvezető árkokat építettek, a kultúrházban kialakítottak egy internetszobát, és utak javítására is maradt energiájuk, pénzük. – Komoly összegekkel támogattuk Tapolcafő egyik büszkeségének, a Forrás Tanösvénynek a fejlesztését – jegyezte meg Zsegraics Gyula. Hozzáfűzte, kiemelt jelentőséggel bír, hogy elkészült az Igal lakótelep rendezési terve, aminek megvalósulása jelentősen javítja majd a környékbeliek komfortérzetét, életkörülményeit. A felújított épület átadására ellátogatott Áldozó Tamás polgármester és Unger Tamás alpolgármester is.

Képek:


Címkék: Tapolcafő | felújítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!