Bemutatták a borsosgyőri orvosi rendelő látványterveit


2014-10-09 18:03:21  | cikk: mo  | 


Bemutatták a borsosgyőri orvosi rendelő látványterveit főképe
Lakossági fórumon ismertették a borsosgyőri orvosi rendelő megépítésének látványterveit a településrészen. Dr. Áldozó Tamás polgármester összefoglalta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) – kötelezettségének eleget téve – vizsgálta a borsosgyőri orvosi rendelő állapotát, és 2013-ban megállapította, hogy az épület alkalmatlan az egészségügyi ellátás céljaira. Pápa Város Önkormányzatának ebben az évben állt módjában, hogy forrást különítsen el az orvosi rendelő megépítésére Borsosgyőrön. A polgármester szólt arról is, a képviselő-testület február 5-i határozatával döntött a rendelő megépítéséről, majd tavasszal elkészültek a tanulmánytervek, megindult az építési engedélyezési eljárás, mely október 6-án zárult le. A közbeszerzési pályázatot kiírták, mely várhatóan november végén zárul le – vázolta a beruházás menetét Áldozó Tamás, hozzátéve, hogy reményeik szerint az orvosi rendelő 2015 nyarán már működhet.
A városvezető tájékoztatott, a közel 30 millió forintos beruházással egy 66 négyzetméter alapterületű, akadálymentesített, a kor elvárásainak megfelelő, épületgépészetileg modern és takarékos működést biztosító létesítmény épül, mely illeszkedik az utcaképbe.
Áldozó Tamás hozzátette, a beruházás befejezésével nincs vége az egészségügyi fejlesztéseknek, a jövőben további 3-4 orvosi rendelő kialakítását tervezik, többek között Kéttornyúlakon vagy a Huszár lakótelepen és a Béke téren.

A településrész önkormányzati képviselője, Máté István elmondta, a beruházás nagy előrelépés Borsosgyőrön, mellyel több évtizedre megoldódik az orvosi ellátás a településrészen. Az 1959-ben épült, állagában rendkívül leromlott épület helyén egy betegváróval, konzultációs helyiséggel, öltözőkkel, akadálymentes mosdókkal, vizsgáló helyiséggel és teakonyhával rendelkező orvosi rendelőt alakítanak ki.







Mellékletek:

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!