Műtéti eszközöket vásárolhatott a kórház


2014-10-09 11:53:41  | cikk: mo  | 


Műtéti eszközöket vásárolhatott a kórház  főképe
Egymillió forintos támogatásban részesítette a Bakonyerdő Zrt. a pápai Gróf Esterházy Kórházat. A támogatásból sebészeti kézi műszereket vásárolt az egészségügyi intézmény, melyek a közelmúltban érkeztek meg kórházba. Dr. Vörös Ibolya főigazgató és Dr. Havrilla Gyula, a kórház orvos-igazgatója köszönetét fejezte ki a támogatásért a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatójának, Varga Lászlónak.

Dr. Havrilla Gyula elmondta, a műtéti szakmában használatos kézi műszerek nagy igénybevételnek vannak kitéve, így pótlásukra folyamatosan szükség van.
A főigazgató arról beszélt, a támogatásból vásárolt eszközök nem egy, hanem az intézmény összes műtétes szakmáját – egyebek mellett a szülészet-nőgyógyászatot, a fül-orr-gégészetet, az urológiát – kiszolgálják.

Az erdészeti vállalat vezérigazgatója elmondta, a Bakonyerdő Zrt. 2013-as eredményei tették lehetővé a támogatás felajánlását. Varga László hozzátette, reményei szerint a támogatás folyamatos lesz, és a következő években is élhetnek az adományozás lehetőségével.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!