Ügyfélbarát környezetben a Közszolg


2014-10-06 22:18:34  | cikk: HuHa  | 


Ügyfélbarát környezetben a Közszolg főképe
Szeptember közepétől új irodaházban működik a Közszolg Kft.  Az első tapasztalatok jók, mind az ügyfélszolgálat, mind a cég ügyvitelei irodái kellemesebb környezetben, komfortosabb körülmények között működhetnek – hangzott le azon a mai sajtótájékoztatón, melyet Áldozó Tamás polgármester és Mészáros Csaba a közszolgáltatást végző cég vezetője tartott.
A városvezető emlékeztetett, az elmúlt időszakban helyi szolgáltatások közül leginkább a hulladékgyűjtés- és kezelés alakult át, hiszen új rendszert alakítottak ki a királyszentistváni projekt részeseként, hulladék-átrakó épült a város szélén, és a régi hulladéklerakót rekultiválták. Az átalakítás eredménye volt a házhoz menő lomtalanítás rendszerének bevezetése is. A hulladékgyűjtő- és kezelő rendszer átalakulását kísérte az az infrastrukturális fejlesztés is, ami mindezt kiszolgálta és szervezte.
-Nagy örömünkre szolgál, hogy a Közszolg Kft. egy új központot tudott kialakítani, ahol az ügyfelek barátságos környezetben, gyorsan és könnyen tudják intézni a hulladékkezeléssel kapcsolatos ügyeiket – fogalmazott. A polgármester hozzátette, az Árok utcai épületet úgy tudták kialakítani, hogy nem csak a Közszolg Kft., hanem egy másik szolgáltató, a Méki-R Kft. is helyet kap benne és a Vízműnek is terveztek itt ügyfélszolgálati teret. Ez utóbbi szolgáltató esetében azonban meg kell várni, hogy a közszolgáltatások díjbeszedési rendszere országosan miként fog alakulni, hiszen a jelenlegi hírek arról szólnak, hogy a gáz, víz és áram díjat egy önálló, erre kijelölt szervezet fogja majd beszedni. További bővülésre így azonban is van lehetőség, hiszen a Városgondnokságnak is vannak olyan közvetlen ügyfélkapcsolatot kívánó feladatai, amiket később ide lehetne telepíteni.
-Célunk az, hogy a helyi önkormányzat gazdasági társaságainak fizetendő díjakat egy helyen, gyorsan lehessen megfizetni – összegezte a polgármester.
Mészáros Csaba, a Közszolg Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, a Ruszek közi ügyfélszolgálati iroda és az Anna téri ügyviteli irodák is az új, Árok utcai irodaházban kaptak helyet, és a régi, szűkös irodák helyett most méltó körülmények között van mód az ügyfélfogadásra és a cég ügyviteli tevékenységeire. Az épület, melyben korábban idősek otthona működött, múlt évben került a kft birtokába, ezt követhette a felújítás tervezése és kivitelezése, mely ötven millió forintos beruházást jelentett.
-Az ügyfeleket szeptember közepétől tágas, világos, barátságos ügyfélszolgálati iroda fogadja, ami a jobb kiszolgáláshoz is hozzájárul – fogalmazott a cégvezető. Mészáros Csaba felidézte a szükséges felújítás során elvégzett munkákat: a tetőt teljesen meg kellett újítani, kicserélték a nyílászárókat, belső válaszfalakat bontottak el és újakat építettek a belső terek megfelelő kialakításához, új elektromos hálózatot építettek ki, megújultak a burkolatok, kifestették az épületet és új a külső homlokzat is, az épület előtt, illetve a szemközti ház előtt pedig parkolóhelyeket alakítottak ki ügyfeleik számára. A korszerű energetikai elvárásoknak megfelelően kiemelt figyelmet fordítottak az energiatakarékos műszaki megoldások alkalmazására, így hőszigetelő nyílászárókat építettek be, hőszigetelést kapott a tetőfödém és korszerű, energiatakarékos világítótesteket használnak.
Az épület másik „lakója” október végétől a Méki-R Kft. lesz, mely jelenleg még a Deák Ferenc utcában működik - tudtuk meg a sajtótájékoztatón. A szolgáltató különbejáratú irodahelyiségeket kap ügyfélszolgálatának kialakítására. A cég vezetője, Egyed Tamás ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a temetés intézésével kapcsolatos ügyeket, sírhelymegváltási ügyeket továbbra is az alsóvárosi temetőben érdemes intézni, hiszen az ezekkel kapcsolatos nyilvántartási rendszerei ott működnek a társaságnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!