Dionüszia-szertartás a Fő téren


2014-10-05 18:14:12  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Dionüszia-szertartás a Fő téren főképe
Tűzzsonglőrökkel, különféle tüzes eszközökkel, valamint zenével és tánccal fűszerezett Dionüszia-szertartást tartottak a Fő téren az alternatív alkotóközösségek találkozójának keretein belül szombaton este. A harmadik alkalommal megrendezett Őszi Dionüszia egyik leglátványosabb és legvidámabb programja a Teleszterion Színházi Műhely Szélkötő Kalamona című tűzszínházi előadásával kezdődött. Mint ismert, a rendkívüli vitalitással teli színdarabot a Magyar Szín-Játékos Szövetség nemrég a 2013/2014-es évad legjobb színjátszó előadásának választotta, és nem először láthatta a pápai közönség – ezúttal a Fő téren.

A Dionüszia-szertartás során felavatták a papírból készült fesztiválbikát is. Ezzel kapcsolatban Komáromi Sándor, a Teleszterion vezetője elmondta: Dionüszosz görög istent, a bor és a mámor megtestesítőjét, egyúttal a görög színjátszás patrónusát – az egyik mondaváltozat szerint – bikaalakban tépték szét a titánok, de az istenek később feltámasztották. Ezen mítosz mentén született meg a fesztiválbika ötlete, amely végül szerencsésen túlélte a tüzes eszközökkel történő felavatását.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!