Sikeres volt az Egészségvédő nap a JMK-ban


2010-02-27 17:48:15  | cikk: Tóth Tamara  | 


A pápai emlőműtöttek Megújulás Klubja 1998 májusában alakult 30 fővel és még az év júniusában csatlakozott a Rákbetegek Országos Szövetségéhez.  A klub vezetője Hörömpöly Imréné, tagjai nagy része nyugdíjas illetve rokkantnyugdíjas, létszámuk az évek során „sajnos” 48 főre gyarapodott. Klubfoglalkozásaikat minden hó második csütörtökén tartják a Jókai Mór Művelődési Központ (JMK) előadótermében 17 órai kezdettel. 2005. januárjában elindították Támaszadó Szolgálatukat is. Fő céljaik közt szerepel a sorstársaknak való segítségnyújtás, az új betegekkel való kapcsolatfelvétel, ha lehetséges már a kórházban is. Rendszeresen szerveznek kirándulásokat, előadásokat. 2001-től kétévente jótékonysági bált szerveznek. 2002 óta szintén kétévente, tehát idén ötödik alkalommal rendezték meg ma a klub tagjai az előző évek sikerein felbuzdulva az egészségvédelmi napot a JMK-ban. A rendezvény védnöke dr. Faluhelyi Zsolt Ph. D. onkológus főorvos mellett dr. Kovács Zoltán polgármester volt, aki megnyitó beszédében elmondta, az ilyen napok nemcsak azért fontosak, mert példát mutatnak a betegségek megelőzésére, hanem összehozza az embereket és együtt sokkal könnyebb legyőzni a nehézségeket.
- Új információként szeretném önöknek elmondani, hogy a város részben kapott, részben vásárolt életmentő készülékeket, amelyeket a város legforgalmasabb részein szakképzett személyzettel együtt szeretne kihelyezni, például a Fő téren, vagy piaci napokon a piacon, mert sokszor egy-két percen is múlhat az élet. E defribilátor készülékek kihelyezése mellett olyan kórházfejlesztési periódus előtt állunk, melynek értéke mintegy 600 millió forint. Ez Európai Uniós pályázat és az összegből a régi szárny mellett meg szeretnénk újítani a kórház különböző részeit, mint például a diagnosztai műszerparkot - mondta a polgármester.
Délelőtt 10 órától 12 óráig különböző szűréseken mérhették fel egészségi állapotukat az érdeklődők. Dr. Bagoly Katalinnál, a Gróf Eszterházy Kórház onkológus főorvosánál emlőszűrésen lehetett részt venni. Az ÁNTSZ Pápai Csoportjának munkatársai vérnyomást és testzsírt mértek. Lehetőség volt még a vércukor szint ellenőrzésére és CO mérésre is. Az emeleti előtérben Kürti József, a Pápai Mentőállomás vezetője és munkatársai bemutatták az újraélesztést és az elsősegélynyújtásról tartottak rövid oktatást.
A délután folyamán a klub patronáló orvosa, dr. Bagoly Katalin onkológus főorvos köszöntötte a szép számban megjelenteket, majd dr. Baki Márta, a Rákbetegek Országos Szövetségének (ROSZ) alelnöke bemutatta az idén 20 éves szövetséget.
- A szövetség a munkája során gyakorlatilag egy országos, s egyben nemzetközi hálózattá nőtte ki magát. A vidéki klubok mellett csak a fővárosban 125 körüli az ilyen klubok szerveződése. Azért is nagyon fontos az ilyen klubok létrejötte, mert amikor az első pillanatban a beteg megtudja, hogy daganatot diagnosztizáltak nála, óriási pánikba esik. S miután a kezelő orvosa kezébe kerül, megint csak szembesülnie kell azzal, hogy neki óriási feladatai vannak, mi orvosok hiába mondjuk el a betegeknek, hogy van kiút, gyógyulás, megoldás. Sokkal hitelesebb akkor, ha egy olyan beteggel találkozik, beszél erről a problémáról, aki szintén beteg, vagy már túl van rajta. Én azt gondolom, hogy a ROSZ óriási feladata az, hogy a klubtagoknak támaszpontot adjon, erős köteléket teremtsen, és hogy a betegek körében elhitesse, igenis van kiút a rákból - mondta az onkológus főorvos, majd előadást tartott a daganatos betegek hosszú távú túlélése címmel.
Őt Rénes Klára pszihoterapeuta követte, aki az Újrateremetett élet címmel tartott előadást, majd az Élni szép súlyos betegség után megújult lélekkel című pályázat közönségdíjának eredményhirdetése következett. Első helyezést ért el Pintér Györgyné pápai lakos, második helyezett Mészáros Gyuláné szintén pápai lakos, harmadik pedig a veszprémi Kőváriné Janni Magdolna lett.  A napot idézetek és történet felolvasásával zárták A rák ismeretlen oldala című könyvből.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!