Őszi Dionüszia – Improfesszor kerestetik


2014-10-03 21:31:14  | cikk: mo  | 


Őszi Dionüszia – Improfesszor kerestetik főképe
Az Őszi Dionüszia folytatásában improvizációs színház várta az érdeklődőket ma este. Az Improfesszor kerestetik címmel másodízben megrendezett vetélkedő előtt Komáromi Sándor, a társszervező Teleszterion Színházi Műhely művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket. Komáromi Sándor azt hangsúlyozta, az alkotóközösségek, színjátszó csoportok rendszerint fesztiválról fesztiválra járnak, hogy megmutassák tehetségüket, aktuális darabjaikat, s közben összemérjék előadásaikat. Az Őszi Dionüszia Fesztivált pontosan azzal a céllal szervezték meg, hogy a csoportok kiszakadjanak a kötöttségek közül, kevésbé feszes keretek között mutassák be egymásnak munkáikat, s tehessék mindezt kötetlen beszélgetések, eszme- és tapasztalatcserék formájában. Az Improfesszor kerestetik elnevezésű program pedig kiválóan rímel erre a misszióra, hiszen ez az a vetélkedő, ahol minden a szórakozásról és persze a rögtönzésről szól.

A találkozó résztvevőit Áldozó Tamás is köszöntötte. A polgármester a tavaly bemutatott Szigeti veszedelem című darabra emlékeztetett. Mint mondta, a produkció egyfajta szintézise volt a pápai színjátszásnak, hiszen a sokszereplős előadásban számos színjátszócsoport, egyesület, diákközösség és felnőtt színjátszó megjelent.
- Jó volt látni, hogy mennyi embernek okozott a közös játék örömet és egyben katarzist – fogalmazott a városvezető, majd megemlékezett Tegyi Tiborról, a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt, kiváló drámapedagógusról, hozzátéve, hogy a maihoz hasonló programok mindig megidézik alakját, hiszen munkásságának gyümölcse e pillanatokban is jelen van. Áldozó Tamás megjegyezte, ha a hozzá hasonló, nagyszerű emberek összeállnak, és tudnak együtt dolgozni, akkor szép eredményeket érhetnek el a városban.

Az Improfesszor kerestetik című vetélkedőt a pápai Szó és Kép Színpad tagjai szervezték. Nem véletlen, hogy a kiváló színészcsapat bonyolította le a megmérettetést, hiszen a társulat három alkalommal nyerte el az Országos Impro Fesztivál első díját. A rögtönzések mesterei idén újabb feladatokkal bombázták a résztvevő csapatokat, melyek közt – a két vendégcsapat mellett – ott voltak az S.K. Társulat és a Teleszterion Színházi Műhely tagjai, de újból beneveztek a Vadvirág néptáncegyüttes táncosai is. Csukárdi Sándor, a Szó és Kép Színpad vezetője elmondta, a feladatok a színháztörténet jelentős korszakait fogták át, a vetélkedőn megjelentek az őskor barlangrajzai, a görög mitológia istennői, a comedia dell'arte műfaja, azaz a tréfás rögtönzés és a modernitás jegyében a filmszínház világából is merítettek. A feladatokat meghatározott idő alatt és szigorú szabályok betartása mellett kellett elvégezni a csapatoknak. A zsűri, vagyis a Szó és Kép Színpad tagjai természetesen a legötletesebb színpadi megoldásokra adták a magas pontszámokat. S hogy mi kell a jó improvizációhoz? Csukárdi Sándor szerint „az impro, a bennünk rejlő tehetség és a felhalmozott szakmai tudás hirtelen mozgósítása egy adott feladat megoldására.” A játékmester megjegyezte, az improvizáció nem feltétlenül csak a színházról szól és nemcsak a színpadon történik, valójában az életünk minden területén találkozunk vele, ott rejlik minden szakmában, minden tevékenységünkben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!