Bemutatták a Szélesvíz című folyóiratot


2014-10-02 23:36:01  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Bemutatták a Szélesvíz című folyóiratot főképe
Zsúfolásig megtelt a Városháza aulája a Szélesvíz című kulturális, irodalmi folyóirat bemutatására csütörtökön este. Az egybegyűlteket dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, majd Mátyus Aliz író, szociológus, a kiadvány főszerkesztője is elmondta a gondolatait.

– 2014-ben ünnepeljük a város első írásos említésének 800. évfordulóját. Ez a jubileum és a köréje szervezett rendezvénysorozat sok újdonságot hozott a helyi közéletbe. Egyrészt megerősített korábbi rendezvényeket, kezdeményezéseket, másrészt teret adott újaknak. Utóbbiak közé tartozik a Szélesvíz folyóirat első számának a megjelenése – fogalmazott dr. Áldozó Tamás. – Sok minden más mellett a város ismérvei közé tartozik, hogy van egy ilyen típusú irodalmi, kulturális, tudományos folyóirata is. Ez azt feltételezi, tevékenykedik a jelentős hagyományokkal, tradíciókkal büszkélkedő városban egy értelmiségi közeg, amely képes arra, hogy egy ilyen kiadványt megtöltsön tartalommal – fűzte hozzá a városvezető.

Mátyus Aliz elárulta, nagy munka volt a Szélesvíz szerkezeti formájának kitalálása, összeállítása. – A fiammal ketten találtuk ezt ki. Ő készítette el a Szélesvíz formáját, látványát, kinézetét. Ez volt az ő ajándéka a városnak és nekem – jegyezte meg a főszerkesztő. – Fontos, hogy a lap építőkövekből építkezni tudjon. Ez akkor tud megvalósulni, ha a város és a városrészek megtalálják a kapcsolatot a folyóiratban lévő írásokkal, emberekkel. Így elkezdődik egy olyan pezsgés, amit semmi más nem tud előidézni. Szeretném, ha ez a folyóirat be tudná tölteni ezt a szerepét – hangsúlyozta Mátyus Aliz.

A folytatásban a főszerkesztő és Áldozó Tamás kötetlen beszélgetés keretében idézte fel a Szélesvíz előkészületeit, a folyóirat elkészítésének és az első lapszám összeállításának körülményit, folyamatát, illetve természetesen szóba került jövő is. Mátyus Aliz emlékeztetett: nemrég az Agria című egri folyóiratban Ködöböcz Gábor főszerkesztő megjelenési lehetőséget biztosított pápai alkotóknak is. A lapszám pápai bemutatója után felmerült egy helyi folyóirat indításának ötlete, ami októberre meg is valósult az önkormányzat támogatásának köszönhetően.

A Szélesvíz több rovatból áll, ezek közül az egyik a 800. évfordulóját ünneplő Pápa előtt tiszteleg, míg egy másik múltidéző szerepet tölt be. Az első lapszámban kiemelt szerepet kapott a pápai születésű Rab Zsuzsa költő, műfordító munkássága, továbbá a kötet címéül választott Szélesvíz elnevezésre is fény derül. A folyóirat folyamatos megjelenési lehetőséget biztosít majd a helyi szerzőknek, és félévenként jelentkezik új számmal.

Képek:


Címkék: Szélesvíz | Városháza
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!